15.fejezet: A költözés

Másnap reggel, ahogy Carlisle-zal megbeszéltük, megtartottuk a vérvételt. Próbáltam nem odanézni, inkább egy pontra koncentráltam a szobában. A lelet hamar elkészült, amin jó eredmények szerepeltek. Még ezen a héten felhívtam Renéét is és elmondtam neki, hogy elköltözünk. Boldog volt, hogy elkezdem a saját életemet, de a lelkemre kötötte, hogy írjak, amint megérkeztünk. A családdal úgy döntöttünk, hogy csak olyan dolgot viszünk magunkkal, amik nagyon fontosak és nagyon a szívünkhöz nőttek. A többi dolgokat pedig elpakoltuk a garázsba. Mindannyian éreztük, hogy egyszer még visszatérünk ide. A költözés bejelentése után két nappal álltam neki a pakolásnak. A hét folyamán kétszer benézett Charlie és Katy is, hogy hogyan haladunk. Az utolsó napokban útnak indítottuk a szállítókocsikat és megbeszéltük, hogy mi lányok repülőgéppel megyünk, míg a fiúk kocsival. Találkozni újra pedig Angliában a reptéren fogunk.
Kedden, az utolsó napon, este, Charliéknál voltunk Edwarddal. Jó nagyokat nevettünk, apu pedig kiskori fényképeket mutogatott rólam. Egy felejthetetlen estét töltöttünk el. Innen is elvittem azokat a dolgokat, amik hozzám nőttek ez alatt a két év alatt. Hosszas búcsúzkodás után jöttünk el. Hazafelé úton kicsit szomorú voltam, de tudtam, hogy boldog, hosszú élet vár rám egy nagy, szerető családban és, hogy Charlie is meg lesz nélkülem.
A nagy Cullen ház háromnegyede már üresen állt. Csak a legfontosabb dolgok voltak már elől. Gyorsan lefürödtem és elmentem aludni, mert másnap hosszú napom lesz.
Szerdán nagyon korán keltem. Nyűgös és fáradt voltam. Becsoszogtam a fürdőbe és csigalassúsággal végeztem el a teendőimet. Felvettem egy egyrészes meleg ruhát, amit Alice készített ki még tegnap este. Ásítottam egyet, majd lementem a nappaliba, ahol nagy sürgés-forgás volt.
- Jó reggelt! – köszönt Edward. – Esme a konyhában van. Kész a reggelid. Negyed óra múlva indulunk.
- Rendben – feleltem elnyomva egy ásítást.
Átslattyogtam a konyhába. Már csak néhány eszköz volt elől.
- Jó reggelt Esme! – köszöntem halkan.
- Neked is! Nagyon fáradtnak látszol drágám – mondta megsimogatva a hátamat.
- Tudom.
- Ne halasszuk……
- Nem – vágtam közbe. - Majd lassan magamhoz térek, meg majd alszok a gépen is. Köszönöm a gondoskodásodat! – válaszoltam egy halvány mosolyt varázsolva az arcomra.
- Nincs mit, kincsem.
Egy tálcán volt pirítós, szőlő, narancslé és tükörtojás. Helyet foglaltam és tíz perc múlva már egy üres tálca nézett vissza rám. Megittam az üdítőt és felmentem a szobába. A helység már teljesen üres volt. Körbenéztem és szemeim előtt felrémlettek a sok emlékek. A sok nevetés, a párnacsaták, a reggeli ébredések és a kettesben töltött idők. Az ablakhoz léptem és az alvó tájat figyeltem. Edward arca tűnt fel az üvegen. Megfordultam.
- Mindannyian készen vagyunk. Indulásra készen állunk. Mehetünk?
- Igen, persze – feleltem, megfogtam a kezét és megöleltem.
- Hiányozni fog ez a hely – motyogtam.
- Egyszer még visszatérünk ide – súgta a fülembe.
- Tudom. Menjünk – válaszoltam és elindultunk lefele.
- Menjél, mindjárt megyek – mondta.
Kiléptem az ajtón és felnéztem a házra. Nem sokkal később Edward is kilépett, bezárta az ajtót és kézen fogott. Elindultunk a lépcsőn lefele. A többiek a kocsiknál álltak. Odaléptünk hozzájuk.
- Oké, mielőtt elmennénk, szeretnék még egy képet készíteni.
Mindannyian beálltunk a ház elé és Alice csinált rólunk egy fotót.
- Jól van, akkor induljunk – szólt Edward.
Beszálltunk a kocsikba és Seattle felé vettük az irányt. Fél óra múlva a négy kocsi egymás mellett parkolt le a reptéri parkolóban. A lányok elbúcsúztak a fiúktól, majd Edward kézen fogott és beléptünk a csarnokba. A gépünk termináljához mentünk. Edward finoman szembe fordított magával.
- Most egy kis időre külön válunk, de nem sokára találkozunk. Vigyázz magadra! – csókolta meg a homlokomat. – Mikor ti leszálltok, én már ott leszek és várni fogok Rád.
- Rendben. Szeretlek – mondtam a szemébe nézve.
- Én is – válaszolta és megcsókolt.
- Jól van fiatalok, vége a turbékolásnak. A gép nemsokára indul – csicseregte Alice.
Edward halkan rámorgott. Elmosolyodtam.
- Vezess óvatosan! – róttam meg viccesen.
- Csak úgy, ahogy általában szoktam. Alice, kérlek, vigyázzatok rá!
- Jól van. Nem lesz semmi baj, láttam előre. Na sziaaa – köszönt el barátnőm, majd a kapu felé kezdett el húzni.
Még egy utolsó pillantást váltottunk, majd belekaroltam Alicebe. A pulthoz érve egy fickó ellenőrizte a jegyünket, majd egy folyóson tovább sétálva beléptünk a gépbe. Ott a stewardess balra irányított minket az első osztályra. Leültem az ablak mellé, majd Esme foglalt helyet mellettem. Mögöttünk ültek le a lányok.
- Bella, ha éhes vagy szóljál, mert csomagoltam ennivalót.
- Rendben, köszönöm Esme.
Negyed óra múlva a gép elindult, majd nem sokkal később felszálltunk. Elővettem egy könyvet és olvasni kezdtem. Mellettem Esme lakberendezési újságot nézegetett, míg Rosalie és Alice azon beszélgettek, hogy milyen ruhákat vegyenek majd a kicsinek. Belemerültem a könyv világába nem foglalkozva a stewardessek járkálásaival. Két óra múlva letettem a könyvet, kényelembe helyeztem magamat és elnyomott az álom. Két kisgyerekről álmodtam, akik egymást kergették a szabadban. Mosolyogva figyeltem őket. Aztán hirtelen kipukkadt az álmom. Boldogan és kipihenten ébredtem, mint reggel. Megdörzsöltem a szememet. Esme már egy antik könyvet olvasott mellettem. Rám pillantott és elmosolyodott.
- Jól aludtál?
- Igen, sokkal jobban. Esme kérhetek valami harapnivalót?
- Persze. Hoztam szőlőt, pulykaszendvicset, narancslevet és tábla csokit. Melyiket szeretnéd?
- Edwardot! – mondtam, majd mindketten felnevettük. - Kezdésnek a két szendvicset, az üdítőt és a csokit kérem.
- Rendben.
Lassan csipegettem el az ennivalót. Fél óra múlva jól lakottan néztem végig magamon. Megdöbbentem. A hasam megint nőtt és nem is kicsit.
- Esme, nézd – szóltam.
- Hm? - fordult oda hozzám. Azonnal észrevette. – Megint nőtt a hasad! – szólalt meg boldogan.
Na erre a két barátnőm is odajött és vidáman méricskélték a pocimat. Miután mindannyian lenyugodtunk, a tájat kezdtem el figyelni. Borús idő volt és nagy felhők úszkáltak az égen. Picit később felálltam, sétáltam egy kicsit, majd voltam a mellékhelységben is. Visszaültem a helyemre, majd egy óra múlva ereszkedni kezdtünk. Bekapcsoltuk az öveket. Már nagyon vártam, hogy földet érjünk. Amint megállt a gép, összeszedtük magunkat és elindultunk kifele. A végtagjaim teljesen elgémberedtek a sok üléstől.
Kint szemerkélt az eső. A csarnokban emberek százai várakoztak. Megálltunk egy helyen és szemeinkkel a fiúkat kerestük. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy az emberek arrébb állnak, míg a lányok nyál csorgatva figyeltek valamit. Elmosolyodtam.
- Jönnek a fiúk! – mondtam odafordulva a lányokhoz és majd a nyálcsorgató csajokra mutattam.
Barátnőim felkacagtak a dolgon. S igazam lett, ugyanis néhány perccel később feltűnt Emmett izmos teste és Carlisle, ahogy kimagaslott a tömegből. Elől lépkedett Edward, utána Carlisle, Emmett és Jasper. Mikor szerelmem meglátott, meggyorsította lépteit. Széles mosolyra húztam a számat. Mikor odaért hozzám, finoman magához ölelt és mélyet szippantott az illatomból. Szemeibe néztem, majd egy csókot nyomtam a szájára.
- Jól utaztál? – kérdezte.
- Igen.
- Minden rendben volt?
- Persze. Nálatok?
- Semmi problémánk nem volt. Jól van, szerintem indulhatunk – szólalt meg, megfogta a kezemet és a kijárat felé indultunk. A négy kocsi kicsit sárosan várakozott ránk a parkolóban.
- Úgy látom, le kell majd mosni a kocsikat.
Edward elmosolyodott és kinyitotta nekem az ajtót. Beültem és néhány perccel később már úton is voltunk a házunk felé.
- Körülbelül még mennyit utazunk?
- Egy, másfél órát.
Időközben eleredt az eső is. Egyszer meg kellett állnunk egy étteremnél, mert nagyon kellett pisilnem. Persze ebből az lett, hogy muszáj volt rendelnem rántott sajtot, sült krumplival és tartármártással. Elindulva álltam neki elfogyasztani. Húsz perccel később jól lakottan terpeszkedtem el az ülésen. Edward jót mosolygott ezen. Sötétedés előtt értünk be Newcastle-be.
- Már látom, hogy a lányok néhány napon belül felvásárolják a fél várost – mondtam, miután láttam három híres-neves boltot is.
- Már előre is sajnálom őket – kuncogott szerelmem.
Rezgett a telefonja, majd felvette.
- Igen? – szólt bele.
Néhány percig csend volt, aztán letette.
- Carlisle volt az. A régi tulajdonos a háznál vár minket a kulcsokkal együtt.
- Már nagyon kíváncsi vagyok az új otthonunkra – mondtam.
Kiértünk a városból, majd egy kis betonútra kanyarodtunk rá.
-„ Olyan, mint Forksban” – gondoltam.
Kiértünk a fák közül és egy óriási ház bukkant elő.
- Jézusom! Élőben még nagyobb ez a ház! – mondtam, mikor kikötöttem magamat.
Edward kiszállt, az én oldalamra sétált, kinyitotta az ajtómat, majd kisegített. Mögöttünk a többiek is kiszálltak a kocsikból és együtt a sétáltunk a férfi elé.
- Jó estét! Carlisle Cullen vagyok! – mutatkozott be a családfő.
- Mark Kent. Üdvözlöm Önöket Newcastleben! Itt vannak a kulcsok. Érezzék jól magukat! – mondta, átnyújtotta a kulcsokat, elköszönt, beült a kocsijába és elhajtott.
- Na, mehetünk? – kérdezte Carlisle csillogó szemekkel.
Mindannyin bólintottunk és elindultunk. Már kívülről nagy volt, de mikor beléptünk még nagyobbnak tűnt. Az első helység egy tágas nappali volt. Beljebb egy ebédlőhöz hasonlító szoba, utána pedig egy nagy konyha volt. Az első emeletre felérve két szobát találtunk.
- Carlisle, lehetne ez a mi szobánk! – hallottam meg Esme hangját az egyik szobából.
- Igen. Nagyszerű és akkor szemben pedig lehetne a vizsgáló! – jött a válasz.
Elmosolyodtam. A második emelten két egyforma szoba volt.
- Emmett! Ez lesz a miénk! – hangzott fel Rose hangja a jobboldaliból és le is rakta a táskáját.
A baloldali szobában már Alice sürgölődött jobbra-balra.
- Úgy látom, miénk maradt a felső szint – mondtam Edwardnak.
Elmosolyodott és kéz a kézben sétáltunk fel. Balra fordultam. Miután beléptem a szobába és körbe pillantottam ötletek ezrei rohamoztak meg.
- Már egy csomó ötletem van – szólaltam meg. Boldogan öleltem át.
Egy puszit nyomott az arcomra. A háta mögött kiszúrtam egy másik ajtót is. Kibújtam az öleléséből és átsétáltam a túloldalra. Kinyitottam az ajtót. A miénkhez hasonló szoba tárult fel előttem. Az ajtóval szembeni falon csak ablakok húzódtak. Elmosolyodtam és szembe fordultam szerelmemmel.
- Ez lesz a gyerek szoba. Egy a bökkenő, hogy nem tudom, hogy fiú vagy lány lesz-e.
- Nem sokára kiderül édesem – csókolt bele a nyakamba.
- Tudom. Emlékszel még? Esmééktől vásárlási utalványt kaptunk nászajándékba. Nem kis értékben. Arra gondoltam, hogy holnap elmehetnénk és bevásárolhatnánk.
- Jó ötletnek tűnik.
- Rendben- ásítottam egy nagyot. – Ideje lesz eltennem magamat holnapra.
- Mindjárt jövök. Elrendezek mindent és keresünk neked pizsamát.
- Oké – válaszoltam.
Edward elment, én addig körbejártam a leendő gyerekszobát és a fejemben már berendezve képzeltem el.
- Bella – hallottam meg Alice hangját.
Megfordultam. Barátnőm kezében szabadidő ruha volt.
- Most csak ezt találtam. Remélem kényelmes lesz – mondta és átnyújtotta a ruhát.
- Köszönöm – mondtam és Alice kiment a szobából.
Átöltöztem és lementem a nappaliba. Meglepődve figyeltem, hogy a fiúk dobozokat hordanak be kintről.
- Megjött az első kocsi? – kérdeztem döbbenten.
- Igen.
- Életem, van egy kis gond. Nem gondolkodtam előre és ott hagytuk az ágyat. Csak a fekete kanapé van itt.
- Semmi baj. Azon is el tudok aludni. Majd holnap veszünk egyet.
- De..
- Nincs kedvem belemenni most egy vitába – jelentettem ki határozottan.
- Jó, rendben – sóhajtott fel Edward megadóan.
A többiek halkan kuncogtak a dolgon. Miután a fiúk mindent bepakoltak, letették a kanapét a nappaliban. Valahonnan előkerült egy pokróc is. Edward leült a kanapéra, hozzá bújtam. Jó melegen betakart, majd pár perccel később elnyomott az álom.
Másnap reggel hangos csörömpölésre ébredtem.
- Emmett! – sziszegték a többiek.
- Bocsi – súgta.
Lassan felültem és megdörzsöltem a szememet. A szobában egy csomó doboz arra várt, hogy kipakoljuk.
- Jó reggelt szerelmem! – mondta Edward, megcsókolt, leült mellém és a kezembe nyomott egy tányért.
- Neked is – feleltem és neki álltam elfogyasztani a reggelimet. –Carlisle? – kérdeztem.
- Bement a kórházba. Van egy-két dolog, amit el kellett intéznie.
- Értem.
Reggeli után megkerestem Alicet, hogy kérjek tőle valami ruhát. Miután talált nekem, felöltöztem, lementem, ahol már a többiek vásárlásra készen álltak. Két kocsival mentünk. Esme jött velünk, a Volvóval, a többiek pedig Rose kocsijával. Épp, hogy elindultunk rezgett Edward telefonja. Felvette.
- Igen?
Csendben hallgattuk és türelmesen vártunk, hogy letegye a telefont.
- Carlisle volt – mondta, miután kinyomta a telefont. – Arra kér minket, hogy fáradjunk be a kórházba. Szeretne megvizsgálni.
- Rendben, menjünk – válaszoltam.
Az egyik elágazásnál jobbra fordultunk és a kórház felé vettük z irányt. Leparkoltunk az épület előtt. Kiszálltunk. Alicék kérdőn néztek ránk.
- Carlisle megszeretne vizsgálni. Nem tart sokáig, ígérem – feleltem a fel nem tett kérdésre bocsánatkérően nézve rájuk.
- Menjetek csak nyugodtan. Kint megvárunk titeket – mondta Rose.
- Rendben, köszi.
Edward átölelte a derekamat és elindultunk. Felzárkózott mellénk Esme. Együtt léptünk be a kórházba. A recepciónál várt minket Carlisle.
- Örülök, hogy betudtatok jönni – mondta és egy ajtó felé terelt engem. – Kérlek, ti maradjatok kint egy kicsit. Majd szólok, ha bejöhettek – mondta a feleségének és a fiának.
- Szeretlek – suttogtam még mosolyogva Edwardnak.
- Én is – válaszolta.
Beléptem Carlisle után a vizsgálóhelységbe. A szobában volt egy asztal három székkel és egy vizsgáló ágy eszközökkel.
- Van valami kérdésed mielőtt elkezdjük a vizsgálatot? – kérdezte beindítva a gépet.
- Igen. Valami nem stimmel. Nem szabadna ilyen gyorsan növekednie a hasamnak, hisz csak az ötödik-hatodik hétben vagyok. Mit gondolsz mi a baj?
- Hallottam már a lányoktól. Megnézhetem?
- Persze – válaszoltam és felhúztam a pólómat.
-„Már megint nőtt!” – gondoltam.
Carlisle egy ideig csendben megfigyelte a hasamat, majd megszólalt.
- Ilyen dolog még nem fordult elő a vámpír világban, így nem tudok semmit erről. Arra tippelek, hogy mivel te ember vagy, Edward pedig vámpír, így a kicsi gondolom félvér és ezért sem növekszik úgy, mint egy normális várandósságnál. Így sejtem, hogy most járhatsz emberi időben a harmincadik hét környékén. Minden nap nálad egy hetet jelent. Úgy gondolom, hogy még egy-két hét és meglesz a pici – mondta kicsattanó örömmel.
Nekem meg leesett az állam és hangos csattanással ért földet.
- Ez most komoly? – kérdeztem hitetlenkedve mosollyal az arcomon.
- Igen. Kezdhetjük?
- Persze.
- Rendben. Kérlek, feküdj fel az ágyra felhúzott pólóval.
Úgy tettem, ahogy Carlisle mondta, majd helyet foglalt mellettem egy széken.
- A gél egy kicsit hideg lesz.
Bólintottam.
Valami hideg zselét nyomott a hasamra, majd egy műszerrel elkezdett körözni a hasamon. Felnéztem a monitorra, de az nem mutatott semmit. Kezdtem megijedni. Hirtelen felhangzott egy szívverés, meg még egy. Összenéztünk Carlisle-zal. Mindketten elmosolyodtunk a felismerésen. Aztán kivilágosodott a kép és feltűnt két kicsi test.
- Carlisle, kérlek, hívd be a többieket.
- Természetesen. Edward, Esme kérlek, gyertek be.
Rögtön nyílt az ajtó és mindketten beléptek. Odasiettek hozzánk. Edward megfogta a kezemet és elmosolyodott.
- Nézzétek! – mondtam és a monitorra emeltem a tekintetemet.
Mindketten odanéztek és a lélegzetük is elállt. Figyelték a képet és közben hallgatták a két szívhangot.
- Ez most az jelent, hogy.. – mondta Esme.
- Két unokád lesz - feleltem mosolyogva, majd szerelmemre pillantottam, akinek szemei csak úgy ragyogtak.
- Atyaúristen! – válaszolta Esme majdnem sikítva.
- Mikorra várhatóak? – kérdezte Edward.
- Körülbelül két múlvára.
- Tessék? – kérdezték egyszerre döbbenten.
- Igen, jól hallottátok. Ugyanis a kicsik félvérek, így gyorsabban növekednek, mint az átlagos babák. Ebben a két hétben még nőni fog a hasad és úgy sejtem, hogy nem is kicsit Bella.
- Kislányok? Kisfiúk? Vagy mindkettő? – kérdezte Esme.
- Hát, igazából nem nagyon akarják még megmutatni magukat. Reménykedjünk, hogy a következő vizsgálaton kiderül.
A többiek némán, hihetetlenkedve figyelték a monitort.
- Végeztünk. Mehettek. Itt van egy kép is róluk. Jó vásárlást kívánok! – mondta miután átnyújtotta az ultrahangos képet.
Letöröltem a hasamról a gélt, boldogan átvettem a képet és egy csókot nyomtam szerelmem szájára.
- Köszönjük Carlisle. Mikor jöjjek újra?
- Vasárnap. Akkor leszek bent újra.
- Rendben. Akkor otthon találkozunk. Szia.
- Sziasztok. Jó szórakozást! – felelte, még egy csókot váltottak Esmével, majd elindultunk a kijárat felé. Boldogan léptünk ki. A többiek kíváncsian néztek ránk. Alice rohant elém. Megfogta a kezemet, fülig érő mosollyal és ragyogó szemekkel elkezdett előttem ugrálni.
- Kérlek, kérlek, Bella, hagyd, mondjam el! – kérlelt.
- Mit?
- Hogy milyen neműek lesznek – válaszolta Edward helyette.
- Micsoda? – kérdezte Rose, Emmett és Jasper egyszerre.
- Igen, ketten vannak – feleltem simogatva a hasamat. – Edward szeretnénk mi megtudni? – néztem rá.
- Hát, olyan szempontból jó lenne, ha megtudnánk, mert akkor ma úgy tudnánk bevásárolni.
- Igen, ez egy jó érv. Szóval, Alice, igen szeretnénk megtudni – fordultam barátnőm felé, aki majd szétrobbant a boldogságtól.
- Oké! Emmett szeretnék kérni dobpergést! - kérte meg Alice.
Testvére boldogan dobolt a motorháztetőn.
- Várjatok, jön Carlisle is. Várjuk meg – szólalt meg Edward.
Carlisle néhány másodperc múlva emberi tempóban futott felénk.
- Remélem nem maradtam le semmiről – mondta, mikor mellénk ért.
- Semmiről.
- Az jó. Csodálkozok, hogy nekünk nem mutatták meg magukat, bezzeg Alicenek meg igen.
- Jó, később ezt megbeszéljük. Szeretném már megtudni! – szólalt meg Rose türelmetlenül.
Felkacagtunk mindannyian. Emmett újból dobolni kezdett, Alice pedig egy nagy levegőt vett.
- Örömmel jelenthetem be, hogy az első fiú lesz, a második pedig lány! – mondta barátnőm kicsattanó boldogsággal.
- El sem hiszem – feleltem könnyes szemekkel és megöleltem szerelmemet.
- Köszönöm Bella! – mondta Edward és megcsókolt.
- Éljen! – ujjongott a két fiú. - Az egyik fiú!
Rosalie sikítva ölelte meg Alicet. Esme is boldogan ugrott Carlisle nyakába. Felnevettem és éreztem, hogy a boldogságtól kicsöppen egy könnyem. Gyorsan letöröltem és a csajokkal összeölelkeztünk és sikítva nevettünk.
- Jól van gyerekek, ideje lenne indulni, hisz még egy csomó dolgunk van ma – szólalt meg Esme.
Mindannyian bólintottunk. Gyorsan elköszöntünk Carlisle-tól, beültünk a kocsikba és elindultunk az áruházak felé. Először a festék boltnál álltunk meg. Mindannyian szétszóródtunk az áruházban. Edwarddal mi hamar megtaláltuk a két gyerekszoba színét. Úgy döntöttünk, hogy a piciké kék lesz, a miénk pedig halvány narancssárga. A lányok próbáltak rábeszélni, hogy a kislányszoba legyen rózsaszín, de Edwarddal egyszerre szavaztuk le az ötletet. Esme fehér, Alicék a citrom- és a narancssárga szín közötti, míg Rosaliék is a kék színű festék mellett döntöttek.
Fizetés után, átsétáltunk a bútordiszkontba. Kezdésnek páronként választottunk egy-egy franciaágyat. Utána következtek a gyerekágyak.
- Arra gondoltam, hogy faborítású ágyat kéne venni nekik, mert az passzolna a szoba színéhez és jól is néz ki. Mit gondolsz? – kérdeztem egy ágy előtt állva.
- Igen, ez nagyszerűen fog kinézni. Szerintem barátságosabbá teszi a szobát majd.
- Olyan aranyos ez. Nekem is tetszik – lépett mellénk Esme.
- Rendben. Akkor megyek, rendelek belőle kettőt – szólalt meg szerelemem és azzal elsétált egy eladót keresve.
Esmével az oldalamon tovább mentünk a bútorokhoz. Közös megbeszélés után, persze Edward egyetértésével vettünk hat ruhásszekrényt és négy polc szekrényt. Sikerült az eladókkal lebeszélni, hogy még ma ki tudják szállítani a franciaágyakat. Miután itt végeztünk, máshol még vettünk konyhai - és fürdőszobai felszereléseket. A vásárlás végeztével fáradtan ültem be a kocsiba. Hazafelé betértünk egy pizzériába és elvitelre rendeltünk egy négysajtos pizzát. Hazaérve a nappaliban elfogyasztottam. A „vacsora” után nem sokkal megérkeztek az ágyak is. Amint a szállítókocsi elhajtott a fiúk a vállukra kapták az ágyakat egyesével és felcipelték az emeltekre, még időben, mert épp, hogy behozták az utolsót, szakadni kezdett az eső. A kinti időjárás miatt a ház belső hőmérséklete is leesett és így muszáj volt bekapcsolni a fűtést. Kora estére a fiúknak sikerült megcsinálni a meleg vizet, így már este tudtunk fürdeni. Zuhanyzás után a gyerekszobában álltam és lecsukott szemekkel, mosolyogva képzeltem el a szobát berendezve. Hirtelen Edward ölelt át hátulról és a pocimat kezdte el simogatni. Elmosolyodtam, szembe fordultam vele és megöleltem.
- Nos, mit szól, Mr. Cullen, hogy nem sokára két kis csöpp gyermeke lesz? – kérdeztem a szemébe nézve.
- Hát, Mrs. Cullen, a világ legboldogabb apja és férje vagyok – felelte mosolyogva és felkapott az ölébe. – S már alig várom, hogy két kis csöpp gyerekről gondoskodjak – mondta és közben átsétált a saját szobánkba.
Finoman lerakott az új ágyra, majd bebújt mellém.
- Aludj szerelmem! Hosszú volt a mai nap – mondta megsimogatva az arcomat. – Aludj jól. Szép álmokat.
Megcsókoltam, majd az oldalamra fordultam és elaludtam.
Pénteken hangos autófékezésre ébredtem. Felültem és körbe pillantottam. Egy szabadidő ruha várakozott rám az ágy szélén. Felkeltem, az ablakhoz sétáltam és kitekintettem. A ház előtt öt különböző szállítókocsi állt. A családom tagjai fürgén pakolták ki a kocsikat a költöztetőkkel együtt. Elmosolyodtam. Gyorsan átöltöztem, összekötöttem a hajamat és lesiettem a földszintre. A nappali úgy nézett ki, mintha bombatámadás érte volna. Kiléptem a szabadba, ahol kellemes idő volt. Edward sétált felfele a lépcsőn. Elmosolyodott mikor meglátott.
- Jó reggelt Életem! – mondta és egy csókot nyomott az arcomra.
- Neked is. Miben tudok segíteni? – kérdeztem.
- Semmiben.
Rosszalló pillantást vetettem szerelmemre, mire ő megadóan felsóhajtott.
- Jól van, kérlek, írd alá a szállítópapírokat.
- Köszönöm! – csiripeltem fülig érő mosollyal és egy puszit nyomtam az arcára.
Lesétáltam a kocsikig, közben köszöntem a többieknek is. Odaléptem az első kocsihoz.
- Jó reggelt! – köszöntem a fickónak.
- Önnek is asszonyom! - válaszolta.
Furcsa volt hallani, hogy asszonyomnak hívnak. A házas élet. Emlékeztettem magamat.
- Itt van a papír. Kérem, az alján írja alá. Köszönöm – kérte a férfi kedvesen.
Már épp alá írtam volna, hogy Isabella Swan, mikor rájöttem, hogy már nem így hívnak. A végén odafirkantottam: Mrs. Cullen. Mosolyogva nyújtottam vissza a lapot.
- Köszönöm, viszlát! – köszöntem el.
- Én köszönöm. További szép napot, hölgyem.
Még aláírtam a maradék négy szállítópapírt, majd bementem a házba. A fiúk épp a szekrényeket pakolták fel az emeltre. A mi és a kicsik szekrényein kívül még hat gardróbszekrény és hét polcszekrény jött. Esme kutatására indultam. A konyhában találtam rá.
- Esme! Van itthon szőlő? – kérdeztem.
- Igen, úgy emlékszem, hogy a hűtőbe tettem. Ne dobjak össze valami laktatóbbat? –kérdezte a lábasokat pakolva.
- Nem, köszönöm, most nem vagyok annyira éhes. Takaró fóliát merre találok?
- Jól van. Ööö előbb még itt volt – nézett körbe. – Meg van! Tessék!
- Köszönöm! – mondtam, megfogtam, még kivettem egy nagy szőlőfürtöt és felindultam a mi szobánkba.
A hálószobánkba már oda volt készítve a festék és az ecsetek. A fürdőben megmostam a gyümölcsöt, gyorsan elfogyasztottam és neki álltam a festésnek. Addig húztam az ecsetet, amíg elértem. Mosolyogva festettem, míg valaki rám nem szólt.
- Hát te meg mit csinálsz? – lépett be az ajtón Edward kicsit dühös képpel.
- Neki álltam kifesteni a szobát – válaszoltam és a következő csíkot húztam, míg mellettem nem termett és kivette a kezemből az ecsetet. – Jajj, Edward, ne csináld már! Meghalok az unalomtól, ha nem csinálhatok valamit! – néztem rá könyörgően.
- Rendben. Két feltétellel cserében.
- Igen?
- Én is segítek neked és pihensz, ha elfáradtál.
- Megegyeztünk – feleltem mosolyogva.
Gyors csókot váltottunk, majd eltűnt a szobából, majd néhány pillanattal később egy létrával jött vissza. Együtt, mosolyogva álltunk neki a festésnek. Közös együttműködéssel négy óra alatt készen lettünk a szobafestéssel. Mivel jó idő volt kinyitottuk az ablakokat, hogy hamar megszáradjanak a falak. Míg a szobánk száradt egy órára lepihentünk az ágyra és mindketten magunkba tervezgettünk. A pihenés után a kicsik szobájának álltunk neki, ahol már Alice, Rosalie és Esme is besegítettek, így két óra alatt készen voltunk azzal is. Itt is tárva-nyitva hagytuk az ablakot, hogy száradjanak a falak. Míg egy újabb pihenőt tartottam, addig a fiúk felhozták azt a néhány dobozt, ami a miénk volt, meg a szekrényeket és a fekete kanapét. Edward összeszerelte a hifi rendszert, így a dobozokból való kipakolás alatt már szerelmem dalai szóltak a hangszórókból. Az első kartonból a kedvenc könyvek kerültek elő: Üvöltő szelek, Értelem és Érzelem, Rómeó és Júlia és a többi. A következő nagyból pedig Edward összes CD-je akadt a kezembe. A harmadikból a rólunk készült képek bukkantak elő. Volt a megismerkedésünk napjáról, az Alice-szel való ugrálásunk az ágyon, arról, amikor Edward megkérte a kezemet, a szülinapi bulimról, az esküvőről, a nászútról, a karácsonyról, az érettségi bálról, majd az érettségi kiosztásáról és az azt követő buliról. A fényképek túlnyomó részét Alice készítette. Utoljára a régi családomról kerültek elő a képek. A dobozban találtam egy üres fénykép keretet is, így abba beleraktam a kicsikről készült ultrahangos képet. Mosolyogva tettem fel a polcra a többi kép mellé. Elléptem a polc elől és megelégedve néztem körül a szobában. Besétáltam egy kis folyósóra, aminek a jobb oldala csak üvegből állt, míg baloldalról nyílt a gardrób és a fürdő. Beléptem a gardróbba. A két nagy szekrény kongott az ürességtől. Talán egy-két ruhadarab volt csak benne.
„- El kéne menni valamelyik nap vásárolni ruhákat. Megkérdezem Edwardot, hogy holnap nincs –e kedve eljönni velem? ” – gondoltam magamban.
Visszasétáltam a szobába, ahova épp kedvesem lépett be. Már nyitottam volna a számat, hogy megkérdezzem a holnapi napot, mikor hirtelen kivágott a szobaajtó és Alice robogott be fülig érő mosollyal és megölelt.
- Ez egy nagyszerű ötlet Bella! – mondta.
- Jól van Alice nyugodj meg, kérlek.
Barátnőm, lemászott rólam és csillogó szemekkel nézett rám.
- Két feltétellel jöhettek ti is Rosalieval, ha nem vásároljátok fel a fél város kisbaba ruháját! – kötöttem ki.
- Ne már Bella, ne csináld már! – könyörgött boci szemekkel.
- Á-á, ebből nem engedek. S szeretném látni az összes ruhát mielőtt megveszitek. Vagy, ha ez így nem jó, akkor holnap mi elmegyünk Edwarddal kettesben – mondtam és felnéztem szerelmemre, aki fejet rázva mosolygott rám.
- Jól van, ígérem, nem vásároljuk fel, csak hagyj, menjünk – viharzott be a szobába Rose.
Alice kicsit rosszallóan nézett testvérére, majd rám pillantott, s mikor látta, hogy nem engedek a dologból, megadóan felsóhajtott.
- Rendben, én is ígérem.
- Mit? – kérdeztem picit gonoszan.
- Hogy nem vásárolom fel a fél várost – mondta kicsit ingerülten Alice.
Kirobbant belőlem a nevetés és mindkettőjüket megöleltem.
- Akkor ezt megbeszéltük. Menjetek, gondolom, még van mit segíteni Esmének – eresztettem őket az útjukra.
Kobold barátnőm mielőtt kiment volna, még visszafordult és mosolyogva nyelvet öltött rám. Elmosolyodtam. Miután kettesben maradtunk, Edward hozzám sétált és átölelt.
- Gondolom már sejted, hogy mit akartam kérdezni tőled – mondtam.
- Igen. S szívesen elmegyek veled.
- Köszönöm.
- Bella, kész a vacsora! – kiáltott fel Esme.
- Megyek. Majd találkozunk még – mondtam szerelmemnek és egy csókot nyomtam a szájára.
Lementem a földszintre. A nappalinak már kezdett már valami formája lenni. Az ebédlőben már ott állt a nagy asztal nyolc székkel együtt. A konyhában már szinte majdnem minden a helyére került, már csak a székek hiányoztak a pult mellől.
- Nagyon szép lett a konyha – dicsértem meg az elrendezést.
Esme aztán tényleg értett a lakberendezéshez.
- Köszönöm. Csináltam tojásrántottát, hogy valami meleg ételt is egyél ma. Holnap, mint hallottam mentek vásárolni. Gondoltam elmegyek veletek és elmehetnénk bevásárolni valami ennivalót is.
- Igen, ez egy jó ötlet – válaszoltam, mikor szedtem a vacsorából.
Összemosolyogtunk és neki álltam étkezni. A vacsora után elmentem fürdeni és eltettem magamat holnapra. Nagyon hosszú ás fáradalmas volt a mai nap.