Új történet

Sziasztok!
Nem olyan rég nyitottam egy új blogot, amin egy másik történetemet találhatjátok meg.
Teljesen más világ és idő.
Ha gondoljátok nézzetek be: www.nivlandia.blogspot.com
Másik két blogom: www.vicky-chrnocrusade.blogspot.com
www.sissyandedward.blogspot.com

Puxim: Vicky

17.fejezet: Az új családtagok

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet. Sajnálom, hogy ilyen sokáig megvárakoztattalak titeket,de hirtelenjében kifogytam az ötletekből. Sebaj, most már itt a friss, szóval jó olvasást kívánok!
Puxim: Vicky


Már két órája vajúdtam az itthon kialakított vizsgáló szobában, mióta Edward után kiáltottam. Persze Ő azonnal nálam termett és Carlisle után kiáltott. Azonnal mellettünk termett és közölte velünk, hogy itt az idő. Áthoztak ebbe a szobába, azóta itt vagyok. Csak a lányok voltak bent, a fiúk meg kint fogták le Edwardot. Állandó fájások jöttek minden második percben.
- Lélegezz Bella! Szívd be és fújd ki! Gyerünk, menni fog! Ha szólok, akkor nyomd– szólalt meg Carlisle.
Bólogattam. Esme közben az izzadság cseppeket törölgette a homlokomról.
- Jól van, Bella figyelj! Háromig számolok! – mondta pótapám orvosi hangon.
- Egy!
- Kettő!
Beszívtam a levegőt és felkészültem.
- Három!
Teljes erővel, ahogy tudtam nyomtam. Majd kifújtam a levegőt.
- Valaki..hívj be…Edwardot – lihegtem.
Nyílt az ajtó rögtön és szerelmem termett mellettem.
- Jól van, kicsim itt vagyok. Ügyes vagy! – bátorított és megpuszilta a homlokomat.
Megfogtam a kezét és megszorítottam, mikor újabb fájás jött.
- Újra! Számolok! – jött a felszólítás.
Edward aranybarna szemeibe néztem és kicsit megnyugodtam.
- Egy!
Carlisle hangja szakított ki a pihenésből.
- Kettő!
- Három!
Összeszedve minden erőmet, nagyot nyomtam, mire egy hangos sírás szelte ketté a szoba csendjét.
Carlisle arca felderült és bepólyálta az első született.
- Üdvözlünk Anthony ezen a világon! – mondta és átadta a kicsit Esmének, aki azonnal megfürdette és tisztába rakta.
Rám újabb fájás jött.
„- Mikor lesz már vége?” – kérdeztem magamban.
- Bella! Már kint van a feje. Egy utolsó nagy nyomást kérek és végeztünk.
Bólintottam, majd nagy levegőt vettem és vártam, míg pótapám elszámolt háromig, majd beleadva anyait-apait nyomtam. Végül felharsant még egy sírás.
- Üdvözlünk Zoe ezen a világon!
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
- Nagyon ügyes voltál, életem – szólalt meg Edward mellettem és megcsókolt.
Időközben a kicsik megnyugodtak, míg megfürdették őket, majd odaadták mindkettőjüket. Két kicsi aprócska test volt mindkettő. Csendben, csukott szemekkel feküdtek rajtam. Gyönyörű szépek voltak. Örömömben elsírtam magamat. A háttérben a lányok ugyan ezt tették. Boldogan néztem fel Edwardra. Szerelmem átvette Zoét és csodálva figyelte a csöppséget. Edward arca kisimult. Szeretet és boldogság tükröződött rajta. Gyönyörű szép látvány volt őket nézni. A lányok betakartak, hogy a két fiú is be tudjon jönni a szobába. Teljesen ledöbbenve, örömmel és boldogsággal néztek végig rajtunk. Persze a két kis csöppség végig ment az egész családon, mindenki kezében volt egy kicsit. Rose elgügyögött Zoénak, míg Emmett már Anthony karját méregette, hogy milyen erős lesz majd. Edward magához húzott és örömmel néztünk végig a boldogságban úszó családtagjainkon. Miután mindenki kezében legalább egyszer megfordultak a kicsik, visszakaptuk őket és a többiek magukra hagytak. Ültünk az ágyon és két kis csöppséget figyeltük. Icipici hajuk volt, ami a barna és bronzvörös szín közötti árnyalat volt. A világ legcsodálatosabb pillanat volt ez. Csendben csodáltuk az alvó csöppségeket. Összemosolyogtunk. Néhány pillanattal később valaki kopogtatott.
- Bejöhetek? – dugta be a fejét Alice.
- Gyere csak! – mondtam, fel sem nézve két gyermekemről.
Barátnőm elénk lépett, kezében egy fényképezőgéppel.
- Remélem, nem haragszotok, de szeretném megörökíteni ezt a gyönyörű pillanatot.
Összebújtunk Edwarddal és boldogan néztünk bele a kamarába. Miután végeztünk, Alice kivonult a helységből. Hosszú pillanatok vagy talán órák óta figyeltük a két kis porontyot. Aztán a semmiből, ólomsúllyal nehezedett rám a fáradtság.
- Édesem, le kéne pihenned. A kicsikre majd a lányok vigyáznak! - szólalt meg Edward.
- Tudom – motyogtam.
Edward behívta a lányokat, majd a kezükbe adtam a két kis csöppséget. Szerelmem finoman az ölébe vett és felvitt a felső emeletre. Mielőtt lefeküdtem volna Edward segítségével lezuhanyoztam és majd csak azután bújtam be a melegágyba. Edward hátulról átölelt és elnyomott az álom. Örültem, hogy végre csend és nyugalom volt. Túl voltam már mindenen és ez megnyugtatott.
Másnap reggel kipihenten ébredtem. Felültem és mosolyogva ásítottam egyet. Kicsit furcsa volt, hogy nem volt már nagy hasam. Kiszálltam az ágyból és felöltöztem. Kisétáltam a szobából, át a gyerekekébe. A helység üres volt. Mosolyogva megfordultam és sétáltam le a nappaliba. Mindannyian ott ültek és a kicsikkel foglalatoskodtak. Csókot nyomtam Edward szájára, majd átvettem Rosetól Zoét.
- Szervusz, kincsem – mondtam és egy lágy puszit nyomtam az arcára.
Hirtelen kiszúrtam valamit. Átnéztem a fiamra és ott is feltűnt. Már épp nyitni akartam a számat, de Carlisle megelőzött.
- Látom észrevetted. Még csak egy naposak, de legalább két-három centimétert nőttek. Gondolom, a félvámpírságnak köszönhetően. Ha így folytatják, akkor egy hónapon belül félévesnek fognak tűnni.
Meglepetten figyeltem lányomat a karomban, aki időközben elaludt.
- Ettek rendesen?- kérdeztem.
- Az nem kifejezés – mondta Esme. – Már két adag tápszer bennük van. Az éjszakát majdnem végig aludták, csak egyszer ébredtek fel.
Büszkén néztem végig két gyermekemen.
- Édesem, gyere, készítek neked ebédet – mondta Edward átölelve a derekamat.
- Mért, már annyi az idő? – kérdeztem meglepődve.
- Egy óra múlt öt perccel – válaszolt Alice, bátyja helyett.
Elképedtem, mire a többiek felkacagtak.
- Sebaj, egyszer én is megérdemlek ennyit – feleltem.
- Többet is megérdemelsz – suttogta Edward a fülembe, amitől kirázott a hideg.
Zoét átadtam Esmének, majd Edwarddal kézen fogva átsétáltam a konyhába, ahol szerelmem gyorsan összedobott két darab sonkás-sajtos szendvicset, amiktől még a nyál is összefutott a számban, mikor megláttam őket. Pillanatok alatt eltüntettem őket és még friss narancslevet is ittam rájuk, amit Edward csavart ki előbb.
Jól lakottan és boldogan sétáltam vissza a családhoz. Időközben Carlisle eltűnt, gondolom felment a szobájába.
A kicsik mélyen és békésen aludtak egymás mellett a játszószőnyegen. Játszószőnyeg? Tudtommal én nem vásároltam ilyet. Átpillantottam Alicere és Rosaliera és kérdőn néztem rájuk.
- Ne haragudj, Bella, de muszáj volt megvennünk, olyan édesen nézett ki az áruházban – sütötte le a szemét Alice.
- Van elég játékuk és egyéb kiegészítőjük, én úgy gondolom. Te mit gondolsz, életem? – kérdeztem Edwardra pillantva.
- Szerintem is, szóval, ha megkérhetnénk titeket, akkor most egy ideig ne vegyetek nekik semmit. Van elég játékuk.
A lányok csendben bólogattak, majd Carlisle jött le a lépcsőn kezében egy könyvvel.
- Találtam néhány dolgot a fél vámpírokról – jelentette ki és leült a fotelba.
Mindenki odasereglett mellé.
- Csak néhány jegyzetet találtam arról, hogy a kicsik hamar megnőnek, de egy bizonyos pont után megállnak a fejlődésben és a növekedésben.
- Hála az égnek, azt hittem már, hogy óriás bébik lesznek – sóhajtottam fel mosollyal az arcomon.
- A képességekről csak annyit ír, hogy minden félvérnél más és más. Gondolom, lassacskán úgy is kiderülnek ezek.
- S arról nem írnak, hogy ugyan olyan sebezhetetlenek, mint ti?
- Nem, de szerintem ez is kiderül egy kis idővel később, csak türelmeseknek kell lennünk.
- Időnk, mint a tenger – szólalt meg először Emmett, amin az egész család nagyot nevetett. Néhány órával később a kicsik felébredtek, így alkalmam nyalt megetetnem az egyikőjüket. Miután jól laktak hangosan büfiztek egyet, majd visszamerültek álom országba. Edwarddal, kezünkben a két kis csöppséggel felsétáltunk az emeletre és beraktuk őket a kis ágyba. Mint két angyal, olyan édesek voltak. Edwarddal összebújtunk és úgy néztük szerelmünk gyümölcseit.

Minden kedves olvasómnak, Boldog Új Évet Kívánok!

16.fejezet: Az utolsó napok

Ahogy megbeszéltük mindenkivel, másnap, amint felébredtem együtt indultunk el vásárolni. Carlisle is csatlakozott hozzánk, miután hazaért. Mindenki a saját kocsijával jött, mert tudtuk, hogy most nem kis mennyiséget fogunk vásárolni, hisz a fiúknak is alig volt ruhájuk. Newcastle elég nagyváros volt, így volt benne bőven bolt, amit ki tudtunk fosztani. Először Edwarddal a saját ruhatárunkat növeltük. Persze nálam a lányok besegítettek. Mindig hozták és csak hozták a ruhákat, mielőtt még kiléphettem volna a próbafülkéből. Vettünk farmerokat, pólókat, pulcsikat, aztán a csajok hirtelen egyrészes ruhákkal kezdtek el bombázni. Húztam a számat a ruhák miatt, de muszáj voltam csinálni, hisz én akartam eljönni vásárolni. Végül is volt néhány olyan egyrészes ruha, ami nagyon megtetszett, így választottam, hozzájuk még topánkát és harisnyát is. Edward különböző színű ingeket és gatyákat vásárolt. Miután ebben a boltban végeztünk, barátnőim egy következő ruhaboltba ráncigáltak át. Ott szabadidőruhát, pizsamát, fehérneműt és egyéb kiegészítőket vettünk. Muszáj volt a második bolt után egy kicsit leülni és figyelni, hogy a lányok egymás után milyen ruhadarabokat próbálnak, mert annyira elfáradtam. Hirtelen éreztem valamit a hasamban. Aztán még egyet. Odatettem a kezemet és éreztem, hogy valamelyik kis csöppség újból rúg egyet. Felderült az arcom. Szemeimmel Edwardot kezdtem el keresgélni. Nem láttam sehol.
- Alice – szóltam.
- Hm?
- Kérlek, szólj Edwardnak, hogy jöjjön ide, minél előbb – mondtam mosolyogva.
Feltételezem, barátnőm gondolatban üzent a testvérének, mert néhány perccel később Edward tűnt fel sietős léptekkel. Mikor odaért hozzám leguggolt előttem.
- Mi a baj szerelmem? Rosszul vagy? – kérdezte aggódva.
- Nem. Add a kezed! – kértem.
Odanyújtotta a kezét és én boldogan raktam a hasamra. Néhány pillanatig csendben vártunk, aztán hirtelen újból rúgott az egyik kicsi. Edward arcán gyorsan átsuhant a felismerés és ragyogó szemekkel nézett fel rám. Ha sírni tudna, már zokogott volna boldogságában.
- Életem, ez csodálatos! – suttogta elfojtott hangon és megölelt.
- Igen az! – mondtam már majdnem én is sírva. – Mi lenne, ha titokban tartanánk addig, míg haza nem érünk? Szerintem az nagy meglepetés lenne a többiek részére is.
- Igazad van – csókolt meg szerelmem.
- Nah, mi történt? – kérdezte barátnőm odatáncolva.
- Semmi, csak azt kérdeztem meg, hogy szerinte melyik ruha állna jobban rajtam? – mutattam egy kék és egy fekete egyrészes felé.
- S melyik? – kérdezte izgatottan.
- Mindkettő – vágta rá Edward, mire én tágra nyílt szemekkel néztem rá.
- Ez az igazság, édesem – felelte őszintén.
- Kitűnő választás bátyus! – felelte Alice, lekapta mindkét ruhát és beletette a kosár.
A fejemet csóváltam. Negyed óra múlva miután fizettünk átsétáltunk egy kisbaba boltba. Edwarddal kéz a kézben indultunk el ruhákat keresgélni. Esme és Carlisle is velünk tartottak, míg Alice és Rosalie fel-alá rohangáltak a boltban és egymásnak mutogatták, hogy ki milyen ruhát talált.
Esme segítségével vettünk az ágyakba paplant, vásároltunk a kicsiknek a neműkhöz megfelelő ruhákat, törülközőket, sapkákat, zoknikat. Utána beszereztünk még kis kádakat fürdéshez, pelenkákat, cumisüvegeket, zenélő játékokat, tüsfürdőket, babaápolási szereket. Mire mi ezekkel végeztünk és mindent megcsodáltunk, addigra a lányok is több tucat ruhát pakoltak be a kosárba. Kicsit rosszallóan néztem rájuk, ők meg boci szemekkel néztek vissza rám. Felsóhajtottam.
- Jól van. Most az egyszer. De többet nem akarom meglátni, hogy ennyi ruhát vesztek a kicsiknek!
- Rendben – bólogattak mindketten.
Visszafelé úton kettéváltunk. Mi és Esméék elmentünk vásárolni egy bevásárlóközpontba, ahova Alicék, hála már nem jöttek.
- Drágám vegyél bármit, amit megkívánsz! – mondta Esme, amint beléptünk az ajtón.
Lassú tempóban indultunk el, mindenhol megállva megvizsgálva a termékeket. Hirtelen friss zöldség és gyümölcs illat csapta meg az orromat. Az aroma után indultam el. Végül az eprek, szőlők és egyéb gyümölcsök standjánál álltam meg.
- Úgy látom, hogy most nagyon szereted a gyümölcsöt, életem – mondta szerelmem átölelve. – Mit szeretnél? Mit vegyek?
Elhúztam a számat, hisz oly sok mindent kívántam most ebben a pillanatban.
- Bella, nyugodtan válassz bármit, hisz fontos, hogy a kicsik egészséges ételt kapjanak – szólalt meg Carlisle is.
- Igen, tudom.
Végül egy nagydoboz eperért, szőlőért és cseresznyéért nyúltam. Tovább sétálva még a kosárba került chips, jégkrém, sütik, gumicukrok, narancslevek, túrórudik és joghurtok. Esme különféle húsokat vett, hogy leveseket, pörköltöket és egyéb finomságokat tudjon majd nekem készíteni. Utoljára hagytuk a bébiételeket. Nem tudtok, hogy melyik lesz majd megfelelő, így vettünk mindegyikből egyet. Miután itt is végeztünk kicsit leamortizálva ültem be a kocsiba. S még hátra volt az is, hogy bejelentsük a kicsik megmoccanását is. Azután, hogy beálltunk a garázsba, felsétáltam a nappaliba és helyet foglaltam az egyik kanapén. Körbe néztem és megakadtam a szemem egy tárgyon. Felálltam és közelebb léptem hozzá. Lenyomtam a billentyűt, mire felhangzott az akkord. Edward lépett oda mellém és helyett foglalt a zongora előtt. Én is leültem mellé.
- Akkor érkezett, mikor még vásárolni voltunk – mondta és végig simított a hangszeren.
A szemébe néztem és tudta, hogy mit kérek tőle. A zongorához fordult és lassan játszani kezdte az altatómat. Éreztem, hogy bennem a két csöppség egyszerre rúgott, amint az apjuk játszani kezdett. Elmosolyodtam és boldogan raktam a kezemet a hasamra. Szerelmem is rám pillantott és tudta, hogy újra megmozdultak a pocaklakók. Láttam, hogy a többiek leülnek a nappaliba és mosolyogva, boldogsággal az arcukon figyeltek minket. Néhány perccel később az utolsó akkordok is elhalkultak és szerelmemmel mélyen egymás szemébe néztünk. Megöleltünk egymást, mire újból valamelyikük rúgott egy nagyot. Összemosolyogtunk mindketten. Edwardra néztem és bólintottam egy aprót. Felálltunk, kéz a kézben a többiekhez sétáltunk és szembe fordultunk velük. Kérdőn néztek ránk.
- Van egy bejelenteni valónk – szólalt meg Edward.
- A kis porontyok ma délután megmoccantak és azóta intenzíven mozognak – mondtam.
Mindenki arca egyszerre tükrözött boldogságot.
- Mi is megtapasztalhatjuk? – kérdezte Alice.
Szerelmemmel összemosolyogtunk, helyet foglaltunk egymás mellett és a többiek szó szerint sorba álltak azért, hogy kitapinthassák. Először Esme lépett oda. Finoman odatette a kezét.
- Ő itt Esme nagymami, pocaklakók – mondtam.
Pótanyám arca felderült, mikor meghallotta, hogy beszélek hozzájuk. Persze ők válaszképpen rúgtak egyet. Esme felnevetett és láttam, hogy a sírás kerülgeti örömében. Aztán felállt és átadta a lehetőséget. A családfő következett.
- Ő itt Carlisle nagypapi – szóltam.
Újabb mocorgás jelezte a felismerést. Kobold barátnőm ugrándozott elém. Finoman a hasamra rakta a kezét.
- Ő itt Alice nagynénétek.
A reakció ugyanaz volt. Alice meghatódva adta át a helyét. Rosalie ült le mellém a kanapéra. Óvatosan érintette meg.
- Ő itt Rose nagynénétek.
Rosalie, amint megérezte a mocorgást halk sírásba kezdett ebben az örömteli pillanatban. Nem is ment el, ott maradt mellettem és megfogta az egyik kezemet. Jazz lépett elém. Gyengéden tette oda a kezét.
- Ő itt Jasper nagybácsikátok.
Jazzt teljesen meglepte az izgő-mozgó babák.
- Ez egy fantasztikus érzés – mondta. – Várjatok! Érzek valamit – szólalt meg és mi mindannyian kíváncsian néztünk rá. – Érzem őket. Érzem, hogy boldogok – jelentette ki, mire mindenki boldogan felnevetett.
Em volt az utolsó. Leguggolt elém és nagy mackótenyerét a pocimra rakta.
- Ő itt Emmett nagybácsikátok.
Odabent hirtelen nagy változás történt. Amint Emmett hozzám ért, a kicsik teljesen felélénkülve elkezdtek rugdalni.
- Hűha, nagyon beindultak most! – szólalt meg Em. – Hát, úgy látszik, engem kedvelnek a legjobban – jelentette ki hetykén.
Felnevettem.
- Várd ki a végét, Emmett! Még hátra vagyok én is! – lépett elém szerelmem. Letérdepelt előttem és megérintette a hasamat.
- Ő itt az édesapátok – mondtam büszkén.
Amit ekkor éreztem, azt soha nem fogom elfelejteni. Teljes gőzerőre kapcsoltak és még szabad szemmel is látni lehetett, hogy mit össze-vissza mocorognak. Mindannyian hangosan felnevettünk.
- És, hogy fogják őket hívni? – kérdezte Rose mellettem.
- Hát, még nem nagyon gondolkoztunk el ezen – néztem Edwardra. – De úgy érzem, hogy itt az ideje most már.
A nagy élmény után még egy ideig lent ültünk és beszélgettünk. Közben Esme behozta az epret. Beszélgetés alatt elmajszoltam. Késő este mielőtt elaludtam volna Edwardhoz fordultam.
- Neked már vannak ötleteid? – kérdeztem.
Szerelmem tudta, hogy mire gondolok.
- Még nem nagyon. Mi lenne, ha holnapig mindketten összeírnánk néhány nevet és este együtt, kettesben megbeszélnénk? – dobta fel az ötletet.
- Benne vagyok – bújtam oda hozzá és elaludtam.
Vasárnap reggel Edwardhoz bújva ébredtem, ahol tegnap este elaludtam.
- Jó reggelt! – köszönt.
- Neked is – motyogtam.
Még összebújva pihentünk egy órát, majd kikecmeregtem. Bementem a fürdőbe és belenéztem az egész alakos tükörbe.
- Te Jóságos Isten! – szólaltam meg.
- Mi történt? – nyitott be Edward ijedten.
Ő is meghökkent a látványon először, majd elmosolyodott.
Átölelt és együtt néztünk bele a tükörbe. A hasam legalább 8 cm-t nőtt tegnap óta. Teljesen ledöbbentett. Most már kilehetett venni, hogy ikreket várok.
- Carlisle mondta, hogy számítsak rá, de akkor is – nyögtem, de legbelül boldog voltam.
Szerelmem felkuncogott, majd egy puszit nyomott az arcomra és magamra hagyott. Csodálkozva végeztem el a teendőimet és reggelizni is így mentem le. Persze nem maradt el a döbbenet a többiek részéről is. Mindannyiuk arcán ott volt a türelmetlenség, hogy mikor fognak megszületni a kicsik. Reggeli után Edwarddal elmentünk a kórházba a következő vizsgálatra. Alice-nek tényleg igaza lett egy fiú és egy lány mutogatta magát a monitoron. Mindhárman fülig érő mosollyal figyeltük a mocorgásukat. Minden rendben volt a kicsikkel. A vizsgálat végeztével együtt mentünk haza. Otthon Esmével, Alice-szel és Rosalie-val együtt közösen álltunk neki a gyerekszobának. Míg szerelmem az ágyakat szerelte, addig mi lányok a ruhákat pakolgattuk a gardróbba. A jobb oldali szekrény volt a kislány rész, míg a bal a fiú. Napközben mikor eszembe jutottak néhány ideális nevek elővettem egy cetlit és felírtam rá őket. A délután derekára már teljesen berendezve állt a gyerekszoba. Jasper, Emmett és Carlisle csatlakoztak hozzánk. Együtt csodáltuk azt a helyet, ahol egy új élet kezdődik majd. Este vacsora és fürdés után, kettesben feküdtünk az ágyon Edwarddal. Mindketten arra vártunk, hogy a másik elkezdje a mondanivalóját. Egymásra néztünk és elnevettük magunkat. Kő- papír-olló játékot játszottunk, ahonnan én kerültem ki vesztesen és elvileg szerelmem nem tud olvasni a fejemben. Mosolyogva felsóhajtott és elővettem a kis cetlimet.
- Szóval, kislány neveknek írtam Ameliát és Kathrynt. Te?
- Nicolet, Ashleyt és Zoét.
- Hát, őszintén az első kettő teljesen kiesik nálam, de a Zoé nagyon tetszik. Szép név.
- Igen az. Életet jelent.
- Én a Zoéra szavazok.
- Támogatom a javaslatot – felelte szerelmem és megcsókolt.
- Akkor már csak a fiú maradt. Most te következel! – böktem meg.
Edward felkacagott.
- Nekem Mark és Steve jutott az eszembe.
- Az én kedvenceim Tom, John és Anthony.
- S melyik tetszik az öt közül?
- Igazság szerint az utolsó, Anthony – válaszoltam. – Neked?
- Bella – szólt elhaló hangon szerelmem és meghatódottságot véltem felfedezni a szemében. – Az emberi életemben Edward Anthony Masonnak hívtak.
Szemeim elkerekedtek a hír hallatán. Edward nagyon keveset mesélt az emberi múltjáról, néhány dolgot is harapófogóval tudtam kihúzni belőle vagy a többiektől hallottam ezt-azt.
- Számomra nagy öröm és megtiszteltetés lenne, ha így hívhatnánk a fiúnkat – mondta és magához ölelt.
- Én is ragaszkodok ehhez a névhez – válaszoltam és mélyen a szemébe néztem.
Összemosolyogtunk. Csókot váltottunk és Edward visszabújtam.
- Zoe és Anthony Cullen – szólaltam meg boldogan.
Lentről hangos sikítás hallatszódott Alice részéről. Majd néhány perccel később barátnőm rontott be a szobába és ölelt át minket szorosan.
- Alice – nyögtem mosolyogva. – Nem kapok levegőt.
Barátnőm elengedett és meg egy mély levegőt vettem, majd kifújtam.
- Mi történt? – léptek be a többiek a szobába. Tekintetük Alice és a mi párosunk között járt.
- Gyertek közelebb és foglaljatok helyet – mondtam a többieknek.
A lányok leültek az ágyra, míg a fiúk idegesen álltak az ágy előtt.
- Bella! Ne húzzátok, már az időt majd szétvet a boldogság! – csattant fel Alice.
Mindannyian felnevettünk. Összenéztünk Edwarddal és elmosolyodtunk.
- Megszülettek a nevek – szólaltam meg. – Hosszas beszélgetés…
- Hagyd a rizsát Bella! Nyögjétek már ki! – ripakodott már ránk Emmett is.
- Jó, jó – adtam meg magamat. – A pocaklakókat Zoe és Anthony Cullennek fogják hívni.
Egyszerre derült fel az arcuk.
- Gyönyörű szép nevek! – mondta Esme és mindkettőnket megölelt. – Tudtad, hogy Edward második neve Anthony volt? – pillantott rám.
- Köszönjük. Igen, már tudom.
Mindannyian összemosolyogtunk és boldogan vártuk a nagy napot. Még halkan beszélgettünk a többi nevekről, majd mindenki kivonult magunkra hagytak. Boldogan hajtottam a fejemet álmomra.
Az utolsó hét csendben és nyugalomban telt. A pocakom még péntekig nőtt majd megállt. Hát, volt hasam az biztos. Alice mindig ott volt, hogy lekapjon egy –egy felejthetetlen pillanatot. Vasárnap már nem volt valami jó a közérzetem és fájt a hasam alja is. Persze Carlisle-nak nem mondtam semmit, hisz úgy hittem, hogy ez mind a várandóssággal jár. Hétfőn reggel egyedül ébredtem. Nagy nehezen kimásztam az ágyból és elindultam a fürdőbe. Éreztem, hogy valami folyik a lábamon. Lenéztem és elakadt a lélegzetem is. Az egész szőnyeg már nedves volt. Hirtelen erős fájások törtek rám.
- Edward! – sikítottam.

15.fejezet: A költözés

Másnap reggel, ahogy Carlisle-zal megbeszéltük, megtartottuk a vérvételt. Próbáltam nem odanézni, inkább egy pontra koncentráltam a szobában. A lelet hamar elkészült, amin jó eredmények szerepeltek. Még ezen a héten felhívtam Renéét is és elmondtam neki, hogy elköltözünk. Boldog volt, hogy elkezdem a saját életemet, de a lelkemre kötötte, hogy írjak, amint megérkeztünk. A családdal úgy döntöttünk, hogy csak olyan dolgot viszünk magunkkal, amik nagyon fontosak és nagyon a szívünkhöz nőttek. A többi dolgokat pedig elpakoltuk a garázsba. Mindannyian éreztük, hogy egyszer még visszatérünk ide. A költözés bejelentése után két nappal álltam neki a pakolásnak. A hét folyamán kétszer benézett Charlie és Katy is, hogy hogyan haladunk. Az utolsó napokban útnak indítottuk a szállítókocsikat és megbeszéltük, hogy mi lányok repülőgéppel megyünk, míg a fiúk kocsival. Találkozni újra pedig Angliában a reptéren fogunk.
Kedden, az utolsó napon, este, Charliéknál voltunk Edwarddal. Jó nagyokat nevettünk, apu pedig kiskori fényképeket mutogatott rólam. Egy felejthetetlen estét töltöttünk el. Innen is elvittem azokat a dolgokat, amik hozzám nőttek ez alatt a két év alatt. Hosszas búcsúzkodás után jöttünk el. Hazafelé úton kicsit szomorú voltam, de tudtam, hogy boldog, hosszú élet vár rám egy nagy, szerető családban és, hogy Charlie is meg lesz nélkülem.
A nagy Cullen ház háromnegyede már üresen állt. Csak a legfontosabb dolgok voltak már elől. Gyorsan lefürödtem és elmentem aludni, mert másnap hosszú napom lesz.
Szerdán nagyon korán keltem. Nyűgös és fáradt voltam. Becsoszogtam a fürdőbe és csigalassúsággal végeztem el a teendőimet. Felvettem egy egyrészes meleg ruhát, amit Alice készített ki még tegnap este. Ásítottam egyet, majd lementem a nappaliba, ahol nagy sürgés-forgás volt.
- Jó reggelt! – köszönt Edward. – Esme a konyhában van. Kész a reggelid. Negyed óra múlva indulunk.
- Rendben – feleltem elnyomva egy ásítást.
Átslattyogtam a konyhába. Már csak néhány eszköz volt elől.
- Jó reggelt Esme! – köszöntem halkan.
- Neked is! Nagyon fáradtnak látszol drágám – mondta megsimogatva a hátamat.
- Tudom.
- Ne halasszuk……
- Nem – vágtam közbe. - Majd lassan magamhoz térek, meg majd alszok a gépen is. Köszönöm a gondoskodásodat! – válaszoltam egy halvány mosolyt varázsolva az arcomra.
- Nincs mit, kincsem.
Egy tálcán volt pirítós, szőlő, narancslé és tükörtojás. Helyet foglaltam és tíz perc múlva már egy üres tálca nézett vissza rám. Megittam az üdítőt és felmentem a szobába. A helység már teljesen üres volt. Körbenéztem és szemeim előtt felrémlettek a sok emlékek. A sok nevetés, a párnacsaták, a reggeli ébredések és a kettesben töltött idők. Az ablakhoz léptem és az alvó tájat figyeltem. Edward arca tűnt fel az üvegen. Megfordultam.
- Mindannyian készen vagyunk. Indulásra készen állunk. Mehetünk?
- Igen, persze – feleltem, megfogtam a kezét és megöleltem.
- Hiányozni fog ez a hely – motyogtam.
- Egyszer még visszatérünk ide – súgta a fülembe.
- Tudom. Menjünk – válaszoltam és elindultunk lefele.
- Menjél, mindjárt megyek – mondta.
Kiléptem az ajtón és felnéztem a házra. Nem sokkal később Edward is kilépett, bezárta az ajtót és kézen fogott. Elindultunk a lépcsőn lefele. A többiek a kocsiknál álltak. Odaléptünk hozzájuk.
- Oké, mielőtt elmennénk, szeretnék még egy képet készíteni.
Mindannyian beálltunk a ház elé és Alice csinált rólunk egy fotót.
- Jól van, akkor induljunk – szólt Edward.
Beszálltunk a kocsikba és Seattle felé vettük az irányt. Fél óra múlva a négy kocsi egymás mellett parkolt le a reptéri parkolóban. A lányok elbúcsúztak a fiúktól, majd Edward kézen fogott és beléptünk a csarnokba. A gépünk termináljához mentünk. Edward finoman szembe fordított magával.
- Most egy kis időre külön válunk, de nem sokára találkozunk. Vigyázz magadra! – csókolta meg a homlokomat. – Mikor ti leszálltok, én már ott leszek és várni fogok Rád.
- Rendben. Szeretlek – mondtam a szemébe nézve.
- Én is – válaszolta és megcsókolt.
- Jól van fiatalok, vége a turbékolásnak. A gép nemsokára indul – csicseregte Alice.
Edward halkan rámorgott. Elmosolyodtam.
- Vezess óvatosan! – róttam meg viccesen.
- Csak úgy, ahogy általában szoktam. Alice, kérlek, vigyázzatok rá!
- Jól van. Nem lesz semmi baj, láttam előre. Na sziaaa – köszönt el barátnőm, majd a kapu felé kezdett el húzni.
Még egy utolsó pillantást váltottunk, majd belekaroltam Alicebe. A pulthoz érve egy fickó ellenőrizte a jegyünket, majd egy folyóson tovább sétálva beléptünk a gépbe. Ott a stewardess balra irányított minket az első osztályra. Leültem az ablak mellé, majd Esme foglalt helyet mellettem. Mögöttünk ültek le a lányok.
- Bella, ha éhes vagy szóljál, mert csomagoltam ennivalót.
- Rendben, köszönöm Esme.
Negyed óra múlva a gép elindult, majd nem sokkal később felszálltunk. Elővettem egy könyvet és olvasni kezdtem. Mellettem Esme lakberendezési újságot nézegetett, míg Rosalie és Alice azon beszélgettek, hogy milyen ruhákat vegyenek majd a kicsinek. Belemerültem a könyv világába nem foglalkozva a stewardessek járkálásaival. Két óra múlva letettem a könyvet, kényelembe helyeztem magamat és elnyomott az álom. Két kisgyerekről álmodtam, akik egymást kergették a szabadban. Mosolyogva figyeltem őket. Aztán hirtelen kipukkadt az álmom. Boldogan és kipihenten ébredtem, mint reggel. Megdörzsöltem a szememet. Esme már egy antik könyvet olvasott mellettem. Rám pillantott és elmosolyodott.
- Jól aludtál?
- Igen, sokkal jobban. Esme kérhetek valami harapnivalót?
- Persze. Hoztam szőlőt, pulykaszendvicset, narancslevet és tábla csokit. Melyiket szeretnéd?
- Edwardot! – mondtam, majd mindketten felnevettük. - Kezdésnek a két szendvicset, az üdítőt és a csokit kérem.
- Rendben.
Lassan csipegettem el az ennivalót. Fél óra múlva jól lakottan néztem végig magamon. Megdöbbentem. A hasam megint nőtt és nem is kicsit.
- Esme, nézd – szóltam.
- Hm? - fordult oda hozzám. Azonnal észrevette. – Megint nőtt a hasad! – szólalt meg boldogan.
Na erre a két barátnőm is odajött és vidáman méricskélték a pocimat. Miután mindannyian lenyugodtunk, a tájat kezdtem el figyelni. Borús idő volt és nagy felhők úszkáltak az égen. Picit később felálltam, sétáltam egy kicsit, majd voltam a mellékhelységben is. Visszaültem a helyemre, majd egy óra múlva ereszkedni kezdtünk. Bekapcsoltuk az öveket. Már nagyon vártam, hogy földet érjünk. Amint megállt a gép, összeszedtük magunkat és elindultunk kifele. A végtagjaim teljesen elgémberedtek a sok üléstől.
Kint szemerkélt az eső. A csarnokban emberek százai várakoztak. Megálltunk egy helyen és szemeinkkel a fiúkat kerestük. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy az emberek arrébb állnak, míg a lányok nyál csorgatva figyeltek valamit. Elmosolyodtam.
- Jönnek a fiúk! – mondtam odafordulva a lányokhoz és majd a nyálcsorgató csajokra mutattam.
Barátnőim felkacagtak a dolgon. S igazam lett, ugyanis néhány perccel később feltűnt Emmett izmos teste és Carlisle, ahogy kimagaslott a tömegből. Elől lépkedett Edward, utána Carlisle, Emmett és Jasper. Mikor szerelmem meglátott, meggyorsította lépteit. Széles mosolyra húztam a számat. Mikor odaért hozzám, finoman magához ölelt és mélyet szippantott az illatomból. Szemeibe néztem, majd egy csókot nyomtam a szájára.
- Jól utaztál? – kérdezte.
- Igen.
- Minden rendben volt?
- Persze. Nálatok?
- Semmi problémánk nem volt. Jól van, szerintem indulhatunk – szólalt meg, megfogta a kezemet és a kijárat felé indultunk. A négy kocsi kicsit sárosan várakozott ránk a parkolóban.
- Úgy látom, le kell majd mosni a kocsikat.
Edward elmosolyodott és kinyitotta nekem az ajtót. Beültem és néhány perccel később már úton is voltunk a házunk felé.
- Körülbelül még mennyit utazunk?
- Egy, másfél órát.
Időközben eleredt az eső is. Egyszer meg kellett állnunk egy étteremnél, mert nagyon kellett pisilnem. Persze ebből az lett, hogy muszáj volt rendelnem rántott sajtot, sült krumplival és tartármártással. Elindulva álltam neki elfogyasztani. Húsz perccel később jól lakottan terpeszkedtem el az ülésen. Edward jót mosolygott ezen. Sötétedés előtt értünk be Newcastle-be.
- Már látom, hogy a lányok néhány napon belül felvásárolják a fél várost – mondtam, miután láttam három híres-neves boltot is.
- Már előre is sajnálom őket – kuncogott szerelmem.
Rezgett a telefonja, majd felvette.
- Igen? – szólt bele.
Néhány percig csend volt, aztán letette.
- Carlisle volt az. A régi tulajdonos a háznál vár minket a kulcsokkal együtt.
- Már nagyon kíváncsi vagyok az új otthonunkra – mondtam.
Kiértünk a városból, majd egy kis betonútra kanyarodtunk rá.
-„ Olyan, mint Forksban” – gondoltam.
Kiértünk a fák közül és egy óriási ház bukkant elő.
- Jézusom! Élőben még nagyobb ez a ház! – mondtam, mikor kikötöttem magamat.
Edward kiszállt, az én oldalamra sétált, kinyitotta az ajtómat, majd kisegített. Mögöttünk a többiek is kiszálltak a kocsikból és együtt a sétáltunk a férfi elé.
- Jó estét! Carlisle Cullen vagyok! – mutatkozott be a családfő.
- Mark Kent. Üdvözlöm Önöket Newcastleben! Itt vannak a kulcsok. Érezzék jól magukat! – mondta, átnyújtotta a kulcsokat, elköszönt, beült a kocsijába és elhajtott.
- Na, mehetünk? – kérdezte Carlisle csillogó szemekkel.
Mindannyin bólintottunk és elindultunk. Már kívülről nagy volt, de mikor beléptünk még nagyobbnak tűnt. Az első helység egy tágas nappali volt. Beljebb egy ebédlőhöz hasonlító szoba, utána pedig egy nagy konyha volt. Az első emeletre felérve két szobát találtunk.
- Carlisle, lehetne ez a mi szobánk! – hallottam meg Esme hangját az egyik szobából.
- Igen. Nagyszerű és akkor szemben pedig lehetne a vizsgáló! – jött a válasz.
Elmosolyodtam. A második emelten két egyforma szoba volt.
- Emmett! Ez lesz a miénk! – hangzott fel Rose hangja a jobboldaliból és le is rakta a táskáját.
A baloldali szobában már Alice sürgölődött jobbra-balra.
- Úgy látom, miénk maradt a felső szint – mondtam Edwardnak.
Elmosolyodott és kéz a kézben sétáltunk fel. Balra fordultam. Miután beléptem a szobába és körbe pillantottam ötletek ezrei rohamoztak meg.
- Már egy csomó ötletem van – szólaltam meg. Boldogan öleltem át.
Egy puszit nyomott az arcomra. A háta mögött kiszúrtam egy másik ajtót is. Kibújtam az öleléséből és átsétáltam a túloldalra. Kinyitottam az ajtót. A miénkhez hasonló szoba tárult fel előttem. Az ajtóval szembeni falon csak ablakok húzódtak. Elmosolyodtam és szembe fordultam szerelmemmel.
- Ez lesz a gyerek szoba. Egy a bökkenő, hogy nem tudom, hogy fiú vagy lány lesz-e.
- Nem sokára kiderül édesem – csókolt bele a nyakamba.
- Tudom. Emlékszel még? Esmééktől vásárlási utalványt kaptunk nászajándékba. Nem kis értékben. Arra gondoltam, hogy holnap elmehetnénk és bevásárolhatnánk.
- Jó ötletnek tűnik.
- Rendben- ásítottam egy nagyot. – Ideje lesz eltennem magamat holnapra.
- Mindjárt jövök. Elrendezek mindent és keresünk neked pizsamát.
- Oké – válaszoltam.
Edward elment, én addig körbejártam a leendő gyerekszobát és a fejemben már berendezve képzeltem el.
- Bella – hallottam meg Alice hangját.
Megfordultam. Barátnőm kezében szabadidő ruha volt.
- Most csak ezt találtam. Remélem kényelmes lesz – mondta és átnyújtotta a ruhát.
- Köszönöm – mondtam és Alice kiment a szobából.
Átöltöztem és lementem a nappaliba. Meglepődve figyeltem, hogy a fiúk dobozokat hordanak be kintről.
- Megjött az első kocsi? – kérdeztem döbbenten.
- Igen.
- Életem, van egy kis gond. Nem gondolkodtam előre és ott hagytuk az ágyat. Csak a fekete kanapé van itt.
- Semmi baj. Azon is el tudok aludni. Majd holnap veszünk egyet.
- De..
- Nincs kedvem belemenni most egy vitába – jelentettem ki határozottan.
- Jó, rendben – sóhajtott fel Edward megadóan.
A többiek halkan kuncogtak a dolgon. Miután a fiúk mindent bepakoltak, letették a kanapét a nappaliban. Valahonnan előkerült egy pokróc is. Edward leült a kanapéra, hozzá bújtam. Jó melegen betakart, majd pár perccel később elnyomott az álom.
Másnap reggel hangos csörömpölésre ébredtem.
- Emmett! – sziszegték a többiek.
- Bocsi – súgta.
Lassan felültem és megdörzsöltem a szememet. A szobában egy csomó doboz arra várt, hogy kipakoljuk.
- Jó reggelt szerelmem! – mondta Edward, megcsókolt, leült mellém és a kezembe nyomott egy tányért.
- Neked is – feleltem és neki álltam elfogyasztani a reggelimet. –Carlisle? – kérdeztem.
- Bement a kórházba. Van egy-két dolog, amit el kellett intéznie.
- Értem.
Reggeli után megkerestem Alicet, hogy kérjek tőle valami ruhát. Miután talált nekem, felöltöztem, lementem, ahol már a többiek vásárlásra készen álltak. Két kocsival mentünk. Esme jött velünk, a Volvóval, a többiek pedig Rose kocsijával. Épp, hogy elindultunk rezgett Edward telefonja. Felvette.
- Igen?
Csendben hallgattuk és türelmesen vártunk, hogy letegye a telefont.
- Carlisle volt – mondta, miután kinyomta a telefont. – Arra kér minket, hogy fáradjunk be a kórházba. Szeretne megvizsgálni.
- Rendben, menjünk – válaszoltam.
Az egyik elágazásnál jobbra fordultunk és a kórház felé vettük z irányt. Leparkoltunk az épület előtt. Kiszálltunk. Alicék kérdőn néztek ránk.
- Carlisle megszeretne vizsgálni. Nem tart sokáig, ígérem – feleltem a fel nem tett kérdésre bocsánatkérően nézve rájuk.
- Menjetek csak nyugodtan. Kint megvárunk titeket – mondta Rose.
- Rendben, köszi.
Edward átölelte a derekamat és elindultunk. Felzárkózott mellénk Esme. Együtt léptünk be a kórházba. A recepciónál várt minket Carlisle.
- Örülök, hogy betudtatok jönni – mondta és egy ajtó felé terelt engem. – Kérlek, ti maradjatok kint egy kicsit. Majd szólok, ha bejöhettek – mondta a feleségének és a fiának.
- Szeretlek – suttogtam még mosolyogva Edwardnak.
- Én is – válaszolta.
Beléptem Carlisle után a vizsgálóhelységbe. A szobában volt egy asztal három székkel és egy vizsgáló ágy eszközökkel.
- Van valami kérdésed mielőtt elkezdjük a vizsgálatot? – kérdezte beindítva a gépet.
- Igen. Valami nem stimmel. Nem szabadna ilyen gyorsan növekednie a hasamnak, hisz csak az ötödik-hatodik hétben vagyok. Mit gondolsz mi a baj?
- Hallottam már a lányoktól. Megnézhetem?
- Persze – válaszoltam és felhúztam a pólómat.
-„Már megint nőtt!” – gondoltam.
Carlisle egy ideig csendben megfigyelte a hasamat, majd megszólalt.
- Ilyen dolog még nem fordult elő a vámpír világban, így nem tudok semmit erről. Arra tippelek, hogy mivel te ember vagy, Edward pedig vámpír, így a kicsi gondolom félvér és ezért sem növekszik úgy, mint egy normális várandósságnál. Így sejtem, hogy most járhatsz emberi időben a harmincadik hét környékén. Minden nap nálad egy hetet jelent. Úgy gondolom, hogy még egy-két hét és meglesz a pici – mondta kicsattanó örömmel.
Nekem meg leesett az állam és hangos csattanással ért földet.
- Ez most komoly? – kérdeztem hitetlenkedve mosollyal az arcomon.
- Igen. Kezdhetjük?
- Persze.
- Rendben. Kérlek, feküdj fel az ágyra felhúzott pólóval.
Úgy tettem, ahogy Carlisle mondta, majd helyet foglalt mellettem egy széken.
- A gél egy kicsit hideg lesz.
Bólintottam.
Valami hideg zselét nyomott a hasamra, majd egy műszerrel elkezdett körözni a hasamon. Felnéztem a monitorra, de az nem mutatott semmit. Kezdtem megijedni. Hirtelen felhangzott egy szívverés, meg még egy. Összenéztünk Carlisle-zal. Mindketten elmosolyodtunk a felismerésen. Aztán kivilágosodott a kép és feltűnt két kicsi test.
- Carlisle, kérlek, hívd be a többieket.
- Természetesen. Edward, Esme kérlek, gyertek be.
Rögtön nyílt az ajtó és mindketten beléptek. Odasiettek hozzánk. Edward megfogta a kezemet és elmosolyodott.
- Nézzétek! – mondtam és a monitorra emeltem a tekintetemet.
Mindketten odanéztek és a lélegzetük is elállt. Figyelték a képet és közben hallgatták a két szívhangot.
- Ez most az jelent, hogy.. – mondta Esme.
- Két unokád lesz - feleltem mosolyogva, majd szerelmemre pillantottam, akinek szemei csak úgy ragyogtak.
- Atyaúristen! – válaszolta Esme majdnem sikítva.
- Mikorra várhatóak? – kérdezte Edward.
- Körülbelül két múlvára.
- Tessék? – kérdezték egyszerre döbbenten.
- Igen, jól hallottátok. Ugyanis a kicsik félvérek, így gyorsabban növekednek, mint az átlagos babák. Ebben a két hétben még nőni fog a hasad és úgy sejtem, hogy nem is kicsit Bella.
- Kislányok? Kisfiúk? Vagy mindkettő? – kérdezte Esme.
- Hát, igazából nem nagyon akarják még megmutatni magukat. Reménykedjünk, hogy a következő vizsgálaton kiderül.
A többiek némán, hihetetlenkedve figyelték a monitort.
- Végeztünk. Mehettek. Itt van egy kép is róluk. Jó vásárlást kívánok! – mondta miután átnyújtotta az ultrahangos képet.
Letöröltem a hasamról a gélt, boldogan átvettem a képet és egy csókot nyomtam szerelmem szájára.
- Köszönjük Carlisle. Mikor jöjjek újra?
- Vasárnap. Akkor leszek bent újra.
- Rendben. Akkor otthon találkozunk. Szia.
- Sziasztok. Jó szórakozást! – felelte, még egy csókot váltottak Esmével, majd elindultunk a kijárat felé. Boldogan léptünk ki. A többiek kíváncsian néztek ránk. Alice rohant elém. Megfogta a kezemet, fülig érő mosollyal és ragyogó szemekkel elkezdett előttem ugrálni.
- Kérlek, kérlek, Bella, hagyd, mondjam el! – kérlelt.
- Mit?
- Hogy milyen neműek lesznek – válaszolta Edward helyette.
- Micsoda? – kérdezte Rose, Emmett és Jasper egyszerre.
- Igen, ketten vannak – feleltem simogatva a hasamat. – Edward szeretnénk mi megtudni? – néztem rá.
- Hát, olyan szempontból jó lenne, ha megtudnánk, mert akkor ma úgy tudnánk bevásárolni.
- Igen, ez egy jó érv. Szóval, Alice, igen szeretnénk megtudni – fordultam barátnőm felé, aki majd szétrobbant a boldogságtól.
- Oké! Emmett szeretnék kérni dobpergést! - kérte meg Alice.
Testvére boldogan dobolt a motorháztetőn.
- Várjatok, jön Carlisle is. Várjuk meg – szólalt meg Edward.
Carlisle néhány másodperc múlva emberi tempóban futott felénk.
- Remélem nem maradtam le semmiről – mondta, mikor mellénk ért.
- Semmiről.
- Az jó. Csodálkozok, hogy nekünk nem mutatták meg magukat, bezzeg Alicenek meg igen.
- Jó, később ezt megbeszéljük. Szeretném már megtudni! – szólalt meg Rose türelmetlenül.
Felkacagtunk mindannyian. Emmett újból dobolni kezdett, Alice pedig egy nagy levegőt vett.
- Örömmel jelenthetem be, hogy az első fiú lesz, a második pedig lány! – mondta barátnőm kicsattanó boldogsággal.
- El sem hiszem – feleltem könnyes szemekkel és megöleltem szerelmemet.
- Köszönöm Bella! – mondta Edward és megcsókolt.
- Éljen! – ujjongott a két fiú. - Az egyik fiú!
Rosalie sikítva ölelte meg Alicet. Esme is boldogan ugrott Carlisle nyakába. Felnevettem és éreztem, hogy a boldogságtól kicsöppen egy könnyem. Gyorsan letöröltem és a csajokkal összeölelkeztünk és sikítva nevettünk.
- Jól van gyerekek, ideje lenne indulni, hisz még egy csomó dolgunk van ma – szólalt meg Esme.
Mindannyian bólintottunk. Gyorsan elköszöntünk Carlisle-tól, beültünk a kocsikba és elindultunk az áruházak felé. Először a festék boltnál álltunk meg. Mindannyian szétszóródtunk az áruházban. Edwarddal mi hamar megtaláltuk a két gyerekszoba színét. Úgy döntöttünk, hogy a piciké kék lesz, a miénk pedig halvány narancssárga. A lányok próbáltak rábeszélni, hogy a kislányszoba legyen rózsaszín, de Edwarddal egyszerre szavaztuk le az ötletet. Esme fehér, Alicék a citrom- és a narancssárga szín közötti, míg Rosaliék is a kék színű festék mellett döntöttek.
Fizetés után, átsétáltunk a bútordiszkontba. Kezdésnek páronként választottunk egy-egy franciaágyat. Utána következtek a gyerekágyak.
- Arra gondoltam, hogy faborítású ágyat kéne venni nekik, mert az passzolna a szoba színéhez és jól is néz ki. Mit gondolsz? – kérdeztem egy ágy előtt állva.
- Igen, ez nagyszerűen fog kinézni. Szerintem barátságosabbá teszi a szobát majd.
- Olyan aranyos ez. Nekem is tetszik – lépett mellénk Esme.
- Rendben. Akkor megyek, rendelek belőle kettőt – szólalt meg szerelemem és azzal elsétált egy eladót keresve.
Esmével az oldalamon tovább mentünk a bútorokhoz. Közös megbeszélés után, persze Edward egyetértésével vettünk hat ruhásszekrényt és négy polc szekrényt. Sikerült az eladókkal lebeszélni, hogy még ma ki tudják szállítani a franciaágyakat. Miután itt végeztünk, máshol még vettünk konyhai - és fürdőszobai felszereléseket. A vásárlás végeztével fáradtan ültem be a kocsiba. Hazafelé betértünk egy pizzériába és elvitelre rendeltünk egy négysajtos pizzát. Hazaérve a nappaliban elfogyasztottam. A „vacsora” után nem sokkal megérkeztek az ágyak is. Amint a szállítókocsi elhajtott a fiúk a vállukra kapták az ágyakat egyesével és felcipelték az emeltekre, még időben, mert épp, hogy behozták az utolsót, szakadni kezdett az eső. A kinti időjárás miatt a ház belső hőmérséklete is leesett és így muszáj volt bekapcsolni a fűtést. Kora estére a fiúknak sikerült megcsinálni a meleg vizet, így már este tudtunk fürdeni. Zuhanyzás után a gyerekszobában álltam és lecsukott szemekkel, mosolyogva képzeltem el a szobát berendezve. Hirtelen Edward ölelt át hátulról és a pocimat kezdte el simogatni. Elmosolyodtam, szembe fordultam vele és megöleltem.
- Nos, mit szól, Mr. Cullen, hogy nem sokára két kis csöpp gyermeke lesz? – kérdeztem a szemébe nézve.
- Hát, Mrs. Cullen, a világ legboldogabb apja és férje vagyok – felelte mosolyogva és felkapott az ölébe. – S már alig várom, hogy két kis csöpp gyerekről gondoskodjak – mondta és közben átsétált a saját szobánkba.
Finoman lerakott az új ágyra, majd bebújt mellém.
- Aludj szerelmem! Hosszú volt a mai nap – mondta megsimogatva az arcomat. – Aludj jól. Szép álmokat.
Megcsókoltam, majd az oldalamra fordultam és elaludtam.
Pénteken hangos autófékezésre ébredtem. Felültem és körbe pillantottam. Egy szabadidő ruha várakozott rám az ágy szélén. Felkeltem, az ablakhoz sétáltam és kitekintettem. A ház előtt öt különböző szállítókocsi állt. A családom tagjai fürgén pakolták ki a kocsikat a költöztetőkkel együtt. Elmosolyodtam. Gyorsan átöltöztem, összekötöttem a hajamat és lesiettem a földszintre. A nappali úgy nézett ki, mintha bombatámadás érte volna. Kiléptem a szabadba, ahol kellemes idő volt. Edward sétált felfele a lépcsőn. Elmosolyodott mikor meglátott.
- Jó reggelt Életem! – mondta és egy csókot nyomott az arcomra.
- Neked is. Miben tudok segíteni? – kérdeztem.
- Semmiben.
Rosszalló pillantást vetettem szerelmemre, mire ő megadóan felsóhajtott.
- Jól van, kérlek, írd alá a szállítópapírokat.
- Köszönöm! – csiripeltem fülig érő mosollyal és egy puszit nyomtam az arcára.
Lesétáltam a kocsikig, közben köszöntem a többieknek is. Odaléptem az első kocsihoz.
- Jó reggelt! – köszöntem a fickónak.
- Önnek is asszonyom! - válaszolta.
Furcsa volt hallani, hogy asszonyomnak hívnak. A házas élet. Emlékeztettem magamat.
- Itt van a papír. Kérem, az alján írja alá. Köszönöm – kérte a férfi kedvesen.
Már épp alá írtam volna, hogy Isabella Swan, mikor rájöttem, hogy már nem így hívnak. A végén odafirkantottam: Mrs. Cullen. Mosolyogva nyújtottam vissza a lapot.
- Köszönöm, viszlát! – köszöntem el.
- Én köszönöm. További szép napot, hölgyem.
Még aláírtam a maradék négy szállítópapírt, majd bementem a házba. A fiúk épp a szekrényeket pakolták fel az emeltre. A mi és a kicsik szekrényein kívül még hat gardróbszekrény és hét polcszekrény jött. Esme kutatására indultam. A konyhában találtam rá.
- Esme! Van itthon szőlő? – kérdeztem.
- Igen, úgy emlékszem, hogy a hűtőbe tettem. Ne dobjak össze valami laktatóbbat? –kérdezte a lábasokat pakolva.
- Nem, köszönöm, most nem vagyok annyira éhes. Takaró fóliát merre találok?
- Jól van. Ööö előbb még itt volt – nézett körbe. – Meg van! Tessék!
- Köszönöm! – mondtam, megfogtam, még kivettem egy nagy szőlőfürtöt és felindultam a mi szobánkba.
A hálószobánkba már oda volt készítve a festék és az ecsetek. A fürdőben megmostam a gyümölcsöt, gyorsan elfogyasztottam és neki álltam a festésnek. Addig húztam az ecsetet, amíg elértem. Mosolyogva festettem, míg valaki rám nem szólt.
- Hát te meg mit csinálsz? – lépett be az ajtón Edward kicsit dühös képpel.
- Neki álltam kifesteni a szobát – válaszoltam és a következő csíkot húztam, míg mellettem nem termett és kivette a kezemből az ecsetet. – Jajj, Edward, ne csináld már! Meghalok az unalomtól, ha nem csinálhatok valamit! – néztem rá könyörgően.
- Rendben. Két feltétellel cserében.
- Igen?
- Én is segítek neked és pihensz, ha elfáradtál.
- Megegyeztünk – feleltem mosolyogva.
Gyors csókot váltottunk, majd eltűnt a szobából, majd néhány pillanattal később egy létrával jött vissza. Együtt, mosolyogva álltunk neki a festésnek. Közös együttműködéssel négy óra alatt készen lettünk a szobafestéssel. Mivel jó idő volt kinyitottuk az ablakokat, hogy hamar megszáradjanak a falak. Míg a szobánk száradt egy órára lepihentünk az ágyra és mindketten magunkba tervezgettünk. A pihenés után a kicsik szobájának álltunk neki, ahol már Alice, Rosalie és Esme is besegítettek, így két óra alatt készen voltunk azzal is. Itt is tárva-nyitva hagytuk az ablakot, hogy száradjanak a falak. Míg egy újabb pihenőt tartottam, addig a fiúk felhozták azt a néhány dobozt, ami a miénk volt, meg a szekrényeket és a fekete kanapét. Edward összeszerelte a hifi rendszert, így a dobozokból való kipakolás alatt már szerelmem dalai szóltak a hangszórókból. Az első kartonból a kedvenc könyvek kerültek elő: Üvöltő szelek, Értelem és Érzelem, Rómeó és Júlia és a többi. A következő nagyból pedig Edward összes CD-je akadt a kezembe. A harmadikból a rólunk készült képek bukkantak elő. Volt a megismerkedésünk napjáról, az Alice-szel való ugrálásunk az ágyon, arról, amikor Edward megkérte a kezemet, a szülinapi bulimról, az esküvőről, a nászútról, a karácsonyról, az érettségi bálról, majd az érettségi kiosztásáról és az azt követő buliról. A fényképek túlnyomó részét Alice készítette. Utoljára a régi családomról kerültek elő a képek. A dobozban találtam egy üres fénykép keretet is, így abba beleraktam a kicsikről készült ultrahangos képet. Mosolyogva tettem fel a polcra a többi kép mellé. Elléptem a polc elől és megelégedve néztem körül a szobában. Besétáltam egy kis folyósóra, aminek a jobb oldala csak üvegből állt, míg baloldalról nyílt a gardrób és a fürdő. Beléptem a gardróbba. A két nagy szekrény kongott az ürességtől. Talán egy-két ruhadarab volt csak benne.
„- El kéne menni valamelyik nap vásárolni ruhákat. Megkérdezem Edwardot, hogy holnap nincs –e kedve eljönni velem? ” – gondoltam magamban.
Visszasétáltam a szobába, ahova épp kedvesem lépett be. Már nyitottam volna a számat, hogy megkérdezzem a holnapi napot, mikor hirtelen kivágott a szobaajtó és Alice robogott be fülig érő mosollyal és megölelt.
- Ez egy nagyszerű ötlet Bella! – mondta.
- Jól van Alice nyugodj meg, kérlek.
Barátnőm, lemászott rólam és csillogó szemekkel nézett rám.
- Két feltétellel jöhettek ti is Rosalieval, ha nem vásároljátok fel a fél város kisbaba ruháját! – kötöttem ki.
- Ne már Bella, ne csináld már! – könyörgött boci szemekkel.
- Á-á, ebből nem engedek. S szeretném látni az összes ruhát mielőtt megveszitek. Vagy, ha ez így nem jó, akkor holnap mi elmegyünk Edwarddal kettesben – mondtam és felnéztem szerelmemre, aki fejet rázva mosolygott rám.
- Jól van, ígérem, nem vásároljuk fel, csak hagyj, menjünk – viharzott be a szobába Rose.
Alice kicsit rosszallóan nézett testvérére, majd rám pillantott, s mikor látta, hogy nem engedek a dologból, megadóan felsóhajtott.
- Rendben, én is ígérem.
- Mit? – kérdeztem picit gonoszan.
- Hogy nem vásárolom fel a fél várost – mondta kicsit ingerülten Alice.
Kirobbant belőlem a nevetés és mindkettőjüket megöleltem.
- Akkor ezt megbeszéltük. Menjetek, gondolom, még van mit segíteni Esmének – eresztettem őket az útjukra.
Kobold barátnőm mielőtt kiment volna, még visszafordult és mosolyogva nyelvet öltött rám. Elmosolyodtam. Miután kettesben maradtunk, Edward hozzám sétált és átölelt.
- Gondolom már sejted, hogy mit akartam kérdezni tőled – mondtam.
- Igen. S szívesen elmegyek veled.
- Köszönöm.
- Bella, kész a vacsora! – kiáltott fel Esme.
- Megyek. Majd találkozunk még – mondtam szerelmemnek és egy csókot nyomtam a szájára.
Lementem a földszintre. A nappalinak már kezdett már valami formája lenni. Az ebédlőben már ott állt a nagy asztal nyolc székkel együtt. A konyhában már szinte majdnem minden a helyére került, már csak a székek hiányoztak a pult mellől.
- Nagyon szép lett a konyha – dicsértem meg az elrendezést.
Esme aztán tényleg értett a lakberendezéshez.
- Köszönöm. Csináltam tojásrántottát, hogy valami meleg ételt is egyél ma. Holnap, mint hallottam mentek vásárolni. Gondoltam elmegyek veletek és elmehetnénk bevásárolni valami ennivalót is.
- Igen, ez egy jó ötlet – válaszoltam, mikor szedtem a vacsorából.
Összemosolyogtunk és neki álltam étkezni. A vacsora után elmentem fürdeni és eltettem magamat holnapra. Nagyon hosszú ás fáradalmas volt a mai nap.

14. fejezet: Tudnivalók és egyéb dolgok

Reggel boldogan ébredtem. Kiszálltam az ágyból és a fürdőbe mentem. Belenéztem a tükörbe, majd felhúztam a pólómat. Meglepődtem. Ugyanis úgy tűnt, mintha nőtt volna egy kicsit tegnap óta.
Közelebb léptem a tükörhöz és jobban megvizsgáltam.
„- Ez képtelenség!” – gondoltam magamban.
Hirtelen feltűnt még egy személy mellettem a tükörben.
- Jó reggelt szerelmem! – köszönt Edward és belecsókolt a nyakamba.
- Edward nézd meg! – mondtam és kezét a hasamra helyeztem.
Keze jéghideg, de nyugtató volt. Feltűnt neki is a változás. Csillogó szemekkel nézett rám.
- Ez csodálatos életem! – mondtam és magához ölelt.
Boldogan néztünk bele a tükörbe. Kopogtattak a szobaajtón.
- Szabad! – szóltam ki.
- Halihó? Merre vagytok? – hallottam meg Alice csicsergő hangját.
- Itt vagyunk bent!
Barátnőm belépett a fürdőbe, majd felcsillant az ő szeme is, mikor megpillantotta a hasamat.
- Csak nem? – kérdezte fülig érő szájjal.
- De igen- feleltem mosolyogva.
Közelebb lépett és jobban megvizsgálta a hasamat.
- Tényleg – válaszolta hosszú pillanatok múlva.
- Minek köszönhetjük látogatásodat? – kérdezte Edward.
- Ja, Bella Carlisle veled beszélgetni és megvizsgálni reggeli után.
- Persze. Hát, akkor légyszi fáradjatok ki a fürdőből, hogy le tudjak zuhanyozni – válaszoltam és kifelé toltam mindkettőjüket.
- Ha van valami baj, szóljál! – szólt még szerelmem.
- Ígérem, sikítok! – feleltetem mosolyogva és becsuktam az ajtót.
Levetkőztem, beálltam a zuhanyzóba és megengedtem a forró vizet. Fantasztikus érzés volt felfrissülni. Pancsolás után belebújtam egy köntösbe és kisurrantam a szobába. Körbe pillantottam. Az ágy már meg volt igazítva és az ablakot tárva nyitva találtam. Kintről fülledt levegő áramlott be.
„ – Esni fog” – gondoltam.
Közelebb léptem az ablakhoz, majd neki dőltem a félfának. Edwardot pillantottam meg. Köhintettem egyet. Edward felpillantott és elmosolyodott. Összegörnyedt, elrugaszkodott a földtől és felugrott a szobába.
- Szép hölgyem, meg fog Ön itt fázni! – felelte udvariasan, felkapott az ölébe és a lábával belökte az ablakot. Az ágyhoz sétált finoman lefektetett és mélyet szippantott az illatomból, majd szelíden felmorgott. Megemeltem magamat és megcsókoltam. Éreztem, hogy ujjai elindulnak a combomon felfelé. Belenyögtem a csókunkba. Szerelmem szája már a nyakamon járt, ujjai pedig a köntös kötőit kötötte ki.
- Edward…ne.. – mondtam halkan és lefogtam a kezét.
Bódultan nézett rám.
- Ne haragudj, majd máskor folytatjuk. Muszáj mennem. Carlisle és Esme biztos várnak már – feleltem és kibújtam alóla.
A szekrényhez léptem, elővettem tiszta ruhákat és felöltöztem. Edward újból felmorgott, mikor levetettem a köntöst. Mielőtt még kiléptem volna adtam még egy csókot Edward szájára.
- Ígérem, majd bepótoljuk!
Kicsit elmosolyodott.
- Bella! – kiáltott fel Esme.
- Megyek! – szóltam vissza.
Még egy gyors puszit nyomtam az arcára és már ott sem voltam. Lesiettem a konyhába.
- Jó reggelt! – köszöntem Esmének.
- Neked is! – köszönt vissza. – Hogy aludtál?
- Köszönöm, jól – mondtam és helyet foglaltam az egyik széken a pultnál.
Esme elém rakott egy tányért. Tükörtojás és bacon volt rajta. Mellé még kaptam egy pohár narancslevet.
- Köszönöm.
- Nincs mit. Jó étvágyat!
- Köszi!
A reggeli egy-kettőre eltűnt. Megtöröltem a számat, de még mindig azt éreztem, hogy tudnék enni.
- Esme, szőlőt hol találok? – kérdeztem.
- Nem tudom biztosan, hogy van-e itthon, ha van akkor a kamrában, ha pedig nincs akkor majd veszek.
- Rendben! – azzal elindultam a kamra felé.
Beléptem, felkapcsoltam a villanyt és neki álltam keresgélni. Nem is kell mondanom, hogy a kis helység tele volt sok finomsággal. Kiszúrtam a szőlőt, megfogtam egy nagy fürtöt és kimentem. Megmostam és neki álltam elfogyasztani. Isteni finom volt. A gyümölcs végeztével még ittam egy pohár vizet, majd elindultam Carlisle dolgozószobája felé. Az ajtó előtt megálltam és kopogtattam. Nyílt az ajtó.
- Szervusz, Bella! Fáradj beljebb! – invitált be Carlisle.
Beléptem. Leültem az egyik kényelmes fotelbe, míg a családfő velem szemben, az íróasztal mögött foglalt helyet.
- Hogy érzed magad? – kérdezte.
- Köszönöm jól.
- Értem.
- Carlisle az lehetséges, hogy tegnap óta nőtt volna hasam?
A családfő meglepődött.
Elvileg ne, hisz még csak az első hónapban jársz. Majd csak a harmadik hónaptól kezd el növekedni. Megengeded, hogy megnézzem?
- Persze – válaszoltam, felálltam és felhúztam a pólómat.
Carlisle felállt, közelebb lépett és szemügyre vett.
- Szabad? – kérdezte.
- Persze.
Finoman megfogta a hasamat és megtapogatta.
- Hmm… elég különös – válaszolta. – Köszönöm.
Visszaültem a helyemre, míg a családfő mellettem foglalt helyet a másik fotelben.
- Bella, ez elkövetkezendő kilenc hónapban egy csomó vizsgálatot kell majd elvégeznem. Vérvétel, szívhang, ultrahang és egyéb dolgokat. Tudom, nem szereted a vérvételt, de többször is kell majd vennem tőled. Arra gondolta, hogy még az költözés előtt levehetném az elsőt, persze, ha te is így gondolod.
Nyeltem egy nagyot.
- Rendben legyen.
- Szeretném, ha ebben a kilenc hónapban sokat pihennél, nem stresszelnél, nem emelgetnél nehéz dolgokat. Ígérem, megpróbáljuk úgy megoldani a költözést, hogy neked ne okozzon gondot.
Bólintottam.
- Szeretném, ha változatosan étkeznél. Kérlek, fogyassz sok gyümölcsöt és igyál sok folyadékot.
- Természetesen.
- Mi lenne, ha holnap reggeli előtt megtartanánk az elsőt?
- Rendben.
- Megegyeztünk.
Carlisle elmerült a gondolataiban. Én egy madarat figyeltem, aki a párkányon ugrabugrált.
- Tudom még mit akartam mondani –szólalt meg Carlisle újból.
Elszakítottam a tekintetemet a madárról és ránéztem.
- Nem tudom, hogy milyen lesz az új ház, de szeretnék kialakítani, majd egy vizsgálót, hogy ne kelljen kórházba járnod és persze, hogy nehogy lebukjunk.
- Jó ötletnek tartom – feleltem.
- Charlie-val mikor fogod közölni?
- Hát, a terhességről nem szólok semmit, csak elmondom neki, hogy elköltözünk. Ma délután szeretnék átmenni Edwarddal.
- Rendben. Szerintem végeztünk. Elmondtam mindent, amit tudnod kell. Ha valami kér…..
- Kérdésem, problémám van, nyugodtan forduljak hozzád – fejeztem be a mondatát mosolyogva. – Úgy lesz, ígérem – válaszoltam még és megöleltem.
Ő is visszaölelt, majd távoztam a szobájából. Felsétáltam a szobánkba, amit nagy meglepetésemre üresen találtam. Visszafordultam és elindultam a nappali felé. Csak a lányokat találtam ott. Mindannyian az ablaknál álltak és fejet csóválva néztek ki az ablakon. Odaléptem hozzájuk. Kint az udvaron Edward és Emmett bunyóztak, míg Jasper figyelte őket.
- Már megint civakodnak? – kérdeztem.
- Mint mindig.
- Aha.
Edwardot figyeltem, aki nevetve nézte testvére próbálkozásait. Felsóhajtottam.
- Sosem nőnek fel?
- Ők, soha – felelte Alice.
- Azt csiripelték a madarak, hogy nőtt a hasad! – lépett mellém Rose csillogó szemekkel.
- Igen, egy nagyon picit, de azért látható.
- Megnézhetjük?
- Persze – válaszoltam és felhúztam a pólómat.
Mindhárman körém gyűltek, megnézték és megtapogatták.
- De jó – szólalt meg Rosalie. – Alig várom már, hogy megszülessen.
- Hát még én! – válaszoltam boldogan.
Még egy ideig a lányokkal voltam, majd elindultam felfele a szobába.
- Te meg hova mész? – kérdezte Alice.
- Átöltözni, utána meg Charlie-hoz beszélni.
- Edward nem megy veled?
Hát, per pillanatban nem úgy tűnik – feleltem a lépcsőről.
Felérve a szobába előkaptam egy csípő farmert, egy kék pólót és egy pulcsit, majd felöltöztem. Kifésültem a hajamat még. Kisétáltam a fürdőből. Az ajtó felé tartottam, mikor az becsukódott előttem és Edward tűnt fel.
- Á, szia. Épp Charlie-hoz igyekszek.
- Megyek veled – szólalt meg komolyan.
- Így? Sárosan? Charlie nem nagyon díjazná. Úgy nézel ki, mintha valami medvével harcoltál volna.
Emmett öblös nevetése szűrődött fel a földszintről.
- Kaphatok két percet?
- Tőlem – mondtam mosolyogva, puszit nyomtam az arcára, kinyitottam az ajtót és lesétáltam.
A nappaliban a többiek még mindig az előbbi beszólásomon nevettek.
- Elmentünk, majd jövünk.
- Jól van, drágám. Sok sikert – szólt Esme.
- Köszönöm.
Átsétáltam a konyhába, ott meg le a lépcsőn a garázsba. Neki dőltem a Volvónak és türelmesen várakoztam. Hirtelen nyílt a garázs ajtó és Edward tűnt fel.
- Azt hittem, már sosem érsz le – cukkoltam.
- Márpedig, mint látod, itt vagyok – felelte csibészes mosollyal és kinyitotta előttem a kocsiajtót.
Beszállta, majd Ő is beült. Kiálltunk a garázsból és elindultunk. Az úton csendben ültünk. A hát elé érve megpillantottam Katy kocsiját is apué mellett. Edward leállította a motort. Szerelmemre pillantottam.
- Ébren vannak? – kérdeztem.
- Igen, mindketten a nappaliban ülnek.
- Rendben. Mehetünk?
- Persze.
Kiszálltunk a kocsiból és kéz a kézben léptünk be a házba kopogtatás után.
- Sziasztok! – köszöntem hangosan.
- Szia Bella, Edward! – lépett ki a nappaliból Katy.
Odajött hozzám, megölelt és két puszit váltottunk. Charlie kezet fogott Edwarddal, majd magához ölelt. Jól megropogtatta a csontjaimat. Kicsit megijedtem, hogy a kicsit is összenyomja. Mikor elengedett nagyot sóhajtottam.
- Gyertek beljebb – invitált be Katy.
Helyet foglaltunk a nappaliban.
- Meséljetek, mi újság odaát? – kérdezte Charlie.
Nyeltem halkan egy nagyot. Belenéztem apu és Katy szemébe.
- Semmi különös. Élvezzük a szünetet – feleltem és közben megszorítottam szerelmem kezét. – Azért jöttünk, hogy elmondjuk, hogy jövő héten elköltözünk, ugyanis felvettek egy angliai egyetemre.
A szobába néhány percig csend volt, majd Charlie szólalt meg.
- Értem. S melyik városba költöztök? Az egész család költözik?
- Newcastle-be. Igen, Esméékkel együtt megyünk, mert Jaspert és Alicet is egy ottani, de egy másik egyetemre vették fel – válaszoltam, ami nagy hazugság volt, mert még egyáltalán nem tudtuk, hogy hova költözünk és egyáltalán egyik angliai egyetemre se vettek fel.
- Aha. Melyik nap lenne a költözés?
- Még nem tudjuk, de ígérem apu, hogy amint megtudom a pontos dátumot, szólok – mondtam és felálltam.
Charlie is felállt és én megöleltem. Nagyon fognak hiányozni nekem mind a ketten. Még egy fél órát voltunk ott, míg Katy és apu nem közölték, hogy menniük kell dolgozni. Elbúcsúztunk, majd hazaindultunk.
- Ezen is túl vagyunk. Már csak a költözés maradt hátra.
- Igen. Charlie boldog, hogy Téged boldognak lát, de egyben szomorú is, hogy el kell, hogy menjél. Ami pedig nekünk jó pont, hogy egyáltalán nem kételkedik a szavadban és mindent elhitt neked.
- Tudom nekem is nehéz az elválás. Igen, ez tényleg jó dolog.
Edward bátorítólag megszorította a kezemet, majd bele csókolt a tenyerembe.
- Még Reneével is közölnöm kell – sóhajtottam fel.
Hazaérve az egész család szétszóródva foglalta el magát. Éreztem, hogy Esme valami finomat készít megint. Gondolom a többiek meg a saját szobájukban foglalatoskodnak. Felmentünk az emeletre, épp hogy beléptünk a szobába Edward megtorpant.
- Hm? – néztem rá.
- Nagy baj lenne, ha kicsit magadra hagynálak? Még régebben megígértem Emmettnek és Jaspernek, hogy lejátszunk egy meccset az Xbox-on és most gondolatban üvöltenek, hogy menjek már – nézett rám bocsánat kérően.
- Dehogy! Menjél csak nyugodtan. Addig én is elleszek. Sok sikert! Verd meg őket! – feleltem mosolyogva.
- Köszönöm édesem, egy angyal vagy – válaszolta mosolyogva, megcsókolt és eltűnt a szemem elől.
Én átsétáltam barátnőm szobájához és kopogtattam.
- Szabad! – szólt ki.
- Szia Alice! – köszöntem belépve.
Barátnőm épp a hatalmas gardróbban volt és a temérdek sok ruháját válogatta.
- Csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, hogy oda adod a laptopodat? Szeretnék kicsit a neten körül nézni.
- Persze. Ott van az asztalon, vidd el nyugodtan.
Felkaptam a gépet.
- Rendben, köszi – válaszoltam és kiléptem a szobából.
A szobánkban helyet foglaltam a kanapén, beindítottam a gépet, majd néhány perccel később már az interneten szörföztem. Zenét hallgattam, humoros videókat néztem, majd egyszer csak egy hirdetésre kattintottam.
„Eladó házak.”
Sokáig nézelődtem, míg meg nem pillantottam egy házat. Azonnal bele szerettem. Gondoltam egyet, összecsuktam a gépet és Carlisle szobájához sétáltam. Kopogtam.
- Gyere be nyugodtan, Bella – szólt ki kedves hangon.
- Szia Carlisle, ne haragudj a zavarásért.
- Ugyan, nem zavarsz. Valami baj van?
- Nem. Igazság szerint nincs hozzá sok közöm, de találtam valamit. Remélem neked és a többieknek is tetszeni fog – mondtam, majd kinyitottam a laptopot és megmutattam a családfőnek a találatomat. Sokáig csendben nézegette a házat és gondolkozott, majd rám pillantott.
- Először is neked is közöd van ehhez, hisz családtag vagy, másodszor pedig mit gondolsz? – kérdezte.
- Őszintén, én már most bele szerettem – válaszoltam boldogan.
- Én is ugyan így vagyok ezzel. Mit szólnál, ha a lemennénk a nappaliba és közölnénk a többiekkel ezt a jó hírt? – kérdezte lelkesen.
- Benne vagyok.
Megfogtam a gépet és izgatottan lefáradtunk a nagy helységbe.
- Esme, Alice, Rosalie, Jasper, Emmett és Edward, kérlek, fáradjatok le a nappaliba – mondta normális hangon.
Két másodpercen belül már az egész család ott volt és érdeklődve, kíváncsian néztek ránk.
- Nekem nagyon tetszik, jó választás volt – kacsintott rám Alice.
„- Hát persze, Alice elől semmit nem lehet eltitkolni” – gondoltam és elmosolyodtam.
- Mi történt Carlisle? – kérdezte Esme.
- Bella megtalálta a következő házunkat, ahova költözünk – válaszolta felesége kérdésére a családfő.
Mindenki szeme felragyogott.
- Amit idáig láttam és olvastam róla egyszerűen fantasztikus – vettem át a szót mindenkire pillantva. - A ház ugyan úgy az erdőben található. A hozzá tartozó terület óriási nagy, még a háznál is nagyobb. A ház mellett van egy nagy garázs is. A földszinten található egy nagy nappali, konyha és ebédlő, az első emeleten három nagy szoba, a másodikon két nagy szoba és van egy padlástér is, ami ki van építve. Hogy őszinte legyek, kicsit kutakodtam az interneten és megtudtam, hogy az ottani erdő vadállománya is elég kecsegtető – mondtam, mire mindenki felnevetett. – Itt vannak a képek, gyertek, nézzétek meg.
Leraktam az asztalra a laptopot és mindenki köré gyűlt és halk sutyorgásba kezdtek. Végül egyesével visszaszállingóztak a helyükre.
- Nos, mit szóltok? – kérdezte Carlisle. – Esme?
- Nekem nagyon tetszik, nagyon jó találat, már van egy- két ötletem.
- Rosalie?
- Egyszerűen fantasztikus.
- Emmett?
- Tetszik a nagy terület. Lesz, hol majd verekedni - felelte összedörzsölve a tenyerét.
„ - Reménytelen eset!” – gondoltam a fejemet csóválva.
- Alice?
- Meseszép és csodálatos.
- Jasper?
- Kitűnő választás, tetszik.
- Edward?
- Igazság szerint kényelmesnek és tágasnak tűnik, főleg hogy gyarapodunk és ahova Bella megy, oda én is megyek – felelte mosolyogva.
- Igen ez tényleg egy nagyon fontos szempont. Rendben, akkor ezt megbeszéltük, most pedig megyek és elintézek egy telefont – mondta Carlisle kezében a telefonnal, majd kisétált a teraszra, míg én beleültem Edward ölébe és egy csókot nyomtam a szájára boldogságomban. Öt perccel később jött vissza Carlisle.
- Biztosan kijelenthetem, hogy jövő héten költözünk, szóval lehet csomagolni. Jövő hét szerdán utazunk.
Mindenki éljenzett.
- A többit majd később megbeszéljük.
Örömömben Edward nyakába ugrottam és szenvedélyesen megcsókoltam. Majd mindannyian leültünk és a gondolatainkban elmerülve tervezgettünk. Én egy idő után kimentem a konyhába és szedtem magamnak a húslevesből és a csirkepörköltből. Utána még találtam csokis kekszet az egyik szekrényben, ami körülbelül 5 percig tartott. Jól lakottan mentem fel a szobába. Belépve a helységbe, Edwardot az ágy szélén ülve találtam. Odasétáltam hozzá és leültem mellé. Megfogtam a kezét és összemosolyogtunk.
- Holnap reggel Carlisle vért vesz tőlem – mondtam összeborzongva.
- Ott leszek melletted.
Meglepődve néztem rá.
- Nagyon örülnék neki, de nem szeretném, ha valami probléma lenne.
- Bella, szerelmem, nem lesz semmi gond. Már egyáltalán nem hívogat a véred illata, mert az irántad érzett szerelmem sokkal erősebb, mint a bennem lakozó szörnyeteg.
Először hitetlenül néztem rá, majd boldogan ugrottam a nyakába. Szerelmem felnevetett, majd eldőltünk az ágyon. Csendben ültünk egy ideig.
- Szerinted kislány vagy kisfiú lesz? – kérdeztem, felálltam, a szekrényhez sétáltam, előszedtem a pizsamámat, elvonultam a fürdőbe és neki álltam fürdeni.
- Nem tudom – hallottam meg Edward hangját az felől.
Kicsit elgondolkoztam, majd elzártam a csapot, körém csavartam egy törülközőt és kiléptem.
- S milyet szeretnél? – kérdeztem a hajamat fésülve.
- Igazság szerint nekem mindegy. Mindkettőnek ugyan úgy örülnék.
- Én is így vagyok vele. Az a lényeg, hogy egészséges legyen, és ne legyen semmi baja – mondtam felöltözve.
- Így van – felelte Edward, majd felkapott, átvitt a szobába és finoman lerakott az ágyra.
Betakaróztam, majd szerelmemhez bújtam. Edward még egy puszit nyomott a homlokomra, majd az oldalamra fordultam és elaludtam.

13.fejezet: A kis ajándék

Másnap reggel fájó hassal ébredtem. Felültem az ágyban. Hirtelen a semmiből támadt hányingerem. Éreztem, hogy baj lesz, így a fürdőbe rohantam. Még épp időben értem a vécéhez, ugyanis rosszul lettem. Percekig guggoltam a vécékagyló fölött. Majd miután jobban lettem, talpra álltam és kiöblítettem a számat. Visszaindultam a szobába, de hirtelen forogni kezdett velem a szoba. Összecsuklottam és elsötétült minden előttem.
Mikor újból kinyitottam a szememet, egy könyvekkel teli nagyszobában és egy nagy franciaágyon feküdtem. Lassan felültem, mire Carlisle helyet foglalt mellettem egy széken.
- Carlisle, mi történt? - kérdeztem a fejemet dörzsölve.
- Nem tudom Bella. Ezt szeretném én is kideríteni. Nem baj, ha felteszek néhány kérdést?
- Nem.
- Rendben. Szóval, mi történt Edward szobájában?
- Nem tudom. Felkeltem és egyik percről a másikra lettem rosszul. Aztán gondolom elájultam.
- Igen. Nem fáj semmid?
- A fejem egy kicsit.
- Biztos beütötted. Nagyon fáj?
- Nem.
- Jól van. A következő kérdésem elég intim lesz, de haragudj, de muszáj megkérdeznem.
- Csak nyugodtan.
- Rendben. Szóval, mikor voltatok együtt utoljára Edwarddal?
Éreztem, hogy az arcom lángolni kezd.
- Az érettségi kezdete előtt - mondtam.
- Annak három hete - morfondírozott el Carlisle. - Nem vettél észre magadon néhány furcsaságot? Bármit?
- Nem tudom - feleltem és mély gondolkodásba estem. - Úgy vettem észre, mintha mostanság többet ennék.
- Az nem lehet - nyögte Carlisle és csodálkozva nézett rám.
- Mi a baj? - néztem rá ijedten.
- Kérlek, ne sikítozz majd. Bella szeretnék gratulálni.
- Tessék?
Aztán minden egyszerre villant át az agyamon. A sok evés, a reggeli rosszul lét. A naptárra néztem. Elkezdtem számolni és rájöttem, hogy majd egy hetet késik a menstruációm.
- Csak nem? - ragyogott fel a szemem.
- De igen - bólogatott Carlisle.
Boldogan ugrottam pótapám nyakába.
- El se hiszem - feleltem és már a könnyem is kicsordult.
Én se. Köszönöm Bella. Nagyon boldoggá tettél ezzel a kis ajándékkal. Gondolom, szeretnéd közölni a többiekkel is a jó hírt. Így is nagyon aggódnak miattad, főleg Edward.
- Rendben, csak figyelj arra, hogy mit gondolsz, ugyanis Edward bele lát a fejedbe és gondolom szeretnéd, ha én közölném velük a jó hírt.
- Igaz is. Köszönöm, hogy figyelmeztettél. Gyere, induljunk. Mindannyian a nappaliban várakoznak.
Lesétáltunk a nappaliba, ahol Edward azonnal felugrott a helyéről és hozzám sietett.
- Jól vagy? - kérdezte megsimogatva az arcomat.
- Persze, de kérlek, ülj vissza. Valamit mondanom kell.
- Minden rendben?
- Igen - válaszoltam.
Próbáltam nem elárulni magamat, hogy mennyire izgatott vagyok.
Szerelmem helyet foglalt, míg én a kandalló elé sétáltam, hogy mindegyikőjük szemébe tudjak nézni.
- Mi a baj Bella? Izgatott vagy, de egyben félsz is. Nekünk bármit elmondhatsz, tudod jól - szólalt meg Jasper.
- Igen, tudom. Köszönöm Jasper.
Mély levegőt vettem és Carlisle néztem, aki bólintott.
- Nem is tudom, hogy hol kezdjem.
- Az elején - felelte Emmett, akin is meglátszódott, hogy izgul.
- Szeretném bejelenteni, hogy családunk bővül.
Mindenki megdermedt és síri csend telepedett a helységre. Mindenki értetlenül nézett rám, mire végre Alice szemében láttam valami felismerést. Két másodperc múlva mellettem termett és szorosan átölelt.
- Úristen! El sem hiszem, hogy nagynéni leszek - kiáltott fel boldogan.
Ölelés közben végig néztem a többieken, akik kezdték érteni a dolgot.
- Nagymama leszek - suttogta Esme.
Edwardra néztem, aki a fejét a kezébe hajtotta. Valamit mondogatott, de nem értettem, aztán felkiáltott.
- APA LESZEK - kiáltotta boldogan, odalépett mellém és megölelt.
- Igen, apa leszel - mondtam.
- Köszönöm Bella. Köszönöm. Szeretlek - felelte és megcsókolt.
- Én is szeretlek - válaszoltam a csók után.
- Nagybácsi leszek - ugrott fel Emmett is, majd felkapott és a levegőben megpörgetett.
Mindenki egyszerre kapott utánam, nehogy valami bajom essen. Végül Emmett talpra állított, és magához ölelt. Aztán elengedett és gratulált Edwardnak.
Rosalie lépett elém. Eszembe jutott, hogy Rose is szeretett volna kisbabát, de nem lehetett neki.
- Rosalie nagyon sajnálom. Ha gondolod elköltözök, hogy neked könnyebb legyen.
- Köszönöm - felelte és átölelt.
Végül a szemembe nézett komolyan.
- Nekem el ne merj menni! Pont most, mikor boldoggá tettél azzal, hogy nagynéni lehetek!
Boldogan ugrottam a nyakába.
- Örülök, hogy boldoggá tehettelek.
Rose még rám mosolygott, és arrébb sétált. Jasper lépett elém.
- Gratulálok! - mondta és megölelt.
- Köszönöm.
Utána Esme jött. Arcáról felhőtlen boldogságot olvastam le.
- El sem hiszem, hogy nagymama leszek. Nagyon köszönöm, és gratulálok.
- Én örülök neki a legjobban, hogy a világ legjobb családja veszi majd körbe.
- S mi lesz Charlieval és Reneével? - kérdezte Alice.
- Meglesznek nélkülem is. Nem szeretném nekik elmondani, mert akkor anyáék mindig meglátogatnának, és hamar kiderülne a titkotok, s azt nem akarom.
- S akkor most mi lesz? - tette fel a fontos kérdést Rosalie.
Mindannyian Carlislere tekintettünk, aki a gondolataiba merült. Mindenki azon gondolkozott, hogy mi lenne a legjobb megoldás mindannyiunk számára.
- Nem maradt más megoldásunk, mint az, hogy el kell költöznünk - törte meg végül a csendet a családfő. - Most már csak azt kell eldöntened Bella, hogy elfogadod ezt, vagy sem?
- Persze, hogy el. Mindannyian fontosak vagytok a számomra. De, ami most mindennél fontosabb, hogy ennek a kis csöppségnek legyen egy megfelelő hely és család, ahol fel tud nőni.
- Rendben. Most már csak az a kérdés, hogy mit mondunk a szüleidnek?
- Csak annyit, hogy elköltözünk és kész. A sulit meg majd valahogy megoldjuk.
- Jól van. Akkor ezt megbeszéltük. Mondjuk egy hét múlvára tűzöm ki a költözés időpontját, addig is keresünk egy új házat, összeszedjük magunkat és elutazunk - zárta le a kupaktanácsot Carlisle és felindult az emeltre.
Én helyet foglaltam a kanapén és a többiek körém leültek. Egymás után tették fel a kérdéseket, néha meg sem várva a válaszomat, már a következőt tették fel.
Mindannyian boldogok voltak és alig várták, hogy a csöppség megszülessen. Edward is helyet foglalt mellettem, megfogta a kezemet.
- S, hogy fogják hívni? - kérdezte Alice.
- Még nem tudom. Még azt sem tudom, hogy fiú-e vagy lány.
- Az a baj, hogy én sem látom még - súgta meg barátnőm.
- Az a jó, mert akkor mindannyiunk számára meglepetés lenne. De ha netán megtudod, ne áruld el! Még gondolni se gondolj rá! - mondtam viccesen megfenyítve.
- Oké, oké vettem az adást!
Mindannyian felnevettünk. Éreztem, hogy kezdek éhes lenni. Felálltam és a konyha felé vettem az irányt. Kinyitottam a hűtőt, ami a tegnapi ételtől roskadozott még. Az egyik tálcán kicsi háromszög alakú szendvicsek voltak. Kivettem és leültem. Negyed óra múlva a tálca üresen nézett vissza rám a pultról. Újból kinyitottam a hűtőszekrényt, és elővettem a narancslevet. Elővettem egy nagy poharat is, és tele töltöttem. Neki álltam mosogatni, de Esme viharzott be és elzárta a csapot.
- Bella nem kell mosogatnod. Inkább gyere vissza és pihenjél.
Nem akartam vitatkozni vele, így megfogtam a narancsleves poharamat, és visszamentem a nappaliba. A lányok ültek már csak ott. Helyet foglaltam egy üres kanapén, feltettem a lábaimat magam mellé, és szürcsölgettem az italomat.
A tévé halkan ment, valami zene csatornát néztek a lányok.
Az italomra meredtem, és elmerültem a gondolataimban.
"- El sem hiszem, hogy terhes vagyok. Nem várt kis meglepetés ez. Edward nagyon boldog, bár először féltem, hogy nem fogja elfogadni a tényt."
Csendben ültünk egy ideig, majd felálltam és felmentem a szobába. Elővettem egy könyvet és elkezdtem olvasni. Talán olvastam két oldalt, mikor letettem a könyvet, a szekrényhez léptem és levettem az egyik polcról a bonbonos dobozt. Karácsony óta nem nyúltam hozzá. Ideje volt megbontani. Visszatelepedtem az ágyra, a kezembe vettem a könyvet és elmerültem benne.
Kint már sötétedett, mikor elfogyott a bonbon.
Elkeseredve néztem az üres dobozra. Sóhajtottam egyet, felálltam, elindultam lefele a kezemben a könyvvel. Miután beértem a konyhába, elővettem a nutellát, kenyeret és három szelet kenyeret azonnal meg is kentem.
Tányérral és könyvvel a kezemben visszasétáltam a szobába, felkapcsoltam egy kis lámpát és tovább olvastam. A nutellás tenyér pik-pakra elfogyott.
A lányok felváltva néha-néha bekukkantottak.
Későre járt, mire elmentem fürdeni. Fürdés közben megsimogattam a hasamat és elmosolyodtam. Fürdés után megigazítottam az ágyat és bebújtam.
Az oldalamra fordultam és kinéztem az ablakon.
Edwardék még nem jöttek vissza a vadászatból. Márpedig olyan jó lett volna, ha hozzá tudtam volna most bújni és elaludni. Sóhajtottam egyet, lecsuktam a szememet és elaludtam.