16.fejezet: Az utolsó napok

Ahogy megbeszéltük mindenkivel, másnap, amint felébredtem együtt indultunk el vásárolni. Carlisle is csatlakozott hozzánk, miután hazaért. Mindenki a saját kocsijával jött, mert tudtuk, hogy most nem kis mennyiséget fogunk vásárolni, hisz a fiúknak is alig volt ruhájuk. Newcastle elég nagyváros volt, így volt benne bőven bolt, amit ki tudtunk fosztani. Először Edwarddal a saját ruhatárunkat növeltük. Persze nálam a lányok besegítettek. Mindig hozták és csak hozták a ruhákat, mielőtt még kiléphettem volna a próbafülkéből. Vettünk farmerokat, pólókat, pulcsikat, aztán a csajok hirtelen egyrészes ruhákkal kezdtek el bombázni. Húztam a számat a ruhák miatt, de muszáj voltam csinálni, hisz én akartam eljönni vásárolni. Végül is volt néhány olyan egyrészes ruha, ami nagyon megtetszett, így választottam, hozzájuk még topánkát és harisnyát is. Edward különböző színű ingeket és gatyákat vásárolt. Miután ebben a boltban végeztünk, barátnőim egy következő ruhaboltba ráncigáltak át. Ott szabadidőruhát, pizsamát, fehérneműt és egyéb kiegészítőket vettünk. Muszáj volt a második bolt után egy kicsit leülni és figyelni, hogy a lányok egymás után milyen ruhadarabokat próbálnak, mert annyira elfáradtam. Hirtelen éreztem valamit a hasamban. Aztán még egyet. Odatettem a kezemet és éreztem, hogy valamelyik kis csöppség újból rúg egyet. Felderült az arcom. Szemeimmel Edwardot kezdtem el keresgélni. Nem láttam sehol.
- Alice – szóltam.
- Hm?
- Kérlek, szólj Edwardnak, hogy jöjjön ide, minél előbb – mondtam mosolyogva.
Feltételezem, barátnőm gondolatban üzent a testvérének, mert néhány perccel később Edward tűnt fel sietős léptekkel. Mikor odaért hozzám leguggolt előttem.
- Mi a baj szerelmem? Rosszul vagy? – kérdezte aggódva.
- Nem. Add a kezed! – kértem.
Odanyújtotta a kezét és én boldogan raktam a hasamra. Néhány pillanatig csendben vártunk, aztán hirtelen újból rúgott az egyik kicsi. Edward arcán gyorsan átsuhant a felismerés és ragyogó szemekkel nézett fel rám. Ha sírni tudna, már zokogott volna boldogságában.
- Életem, ez csodálatos! – suttogta elfojtott hangon és megölelt.
- Igen az! – mondtam már majdnem én is sírva. – Mi lenne, ha titokban tartanánk addig, míg haza nem érünk? Szerintem az nagy meglepetés lenne a többiek részére is.
- Igazad van – csókolt meg szerelmem.
- Nah, mi történt? – kérdezte barátnőm odatáncolva.
- Semmi, csak azt kérdeztem meg, hogy szerinte melyik ruha állna jobban rajtam? – mutattam egy kék és egy fekete egyrészes felé.
- S melyik? – kérdezte izgatottan.
- Mindkettő – vágta rá Edward, mire én tágra nyílt szemekkel néztem rá.
- Ez az igazság, édesem – felelte őszintén.
- Kitűnő választás bátyus! – felelte Alice, lekapta mindkét ruhát és beletette a kosár.
A fejemet csóváltam. Negyed óra múlva miután fizettünk átsétáltunk egy kisbaba boltba. Edwarddal kéz a kézben indultunk el ruhákat keresgélni. Esme és Carlisle is velünk tartottak, míg Alice és Rosalie fel-alá rohangáltak a boltban és egymásnak mutogatták, hogy ki milyen ruhát talált.
Esme segítségével vettünk az ágyakba paplant, vásároltunk a kicsiknek a neműkhöz megfelelő ruhákat, törülközőket, sapkákat, zoknikat. Utána beszereztünk még kis kádakat fürdéshez, pelenkákat, cumisüvegeket, zenélő játékokat, tüsfürdőket, babaápolási szereket. Mire mi ezekkel végeztünk és mindent megcsodáltunk, addigra a lányok is több tucat ruhát pakoltak be a kosárba. Kicsit rosszallóan néztem rájuk, ők meg boci szemekkel néztek vissza rám. Felsóhajtottam.
- Jól van. Most az egyszer. De többet nem akarom meglátni, hogy ennyi ruhát vesztek a kicsiknek!
- Rendben – bólogattak mindketten.
Visszafelé úton kettéváltunk. Mi és Esméék elmentünk vásárolni egy bevásárlóközpontba, ahova Alicék, hála már nem jöttek.
- Drágám vegyél bármit, amit megkívánsz! – mondta Esme, amint beléptünk az ajtón.
Lassú tempóban indultunk el, mindenhol megállva megvizsgálva a termékeket. Hirtelen friss zöldség és gyümölcs illat csapta meg az orromat. Az aroma után indultam el. Végül az eprek, szőlők és egyéb gyümölcsök standjánál álltam meg.
- Úgy látom, hogy most nagyon szereted a gyümölcsöt, életem – mondta szerelmem átölelve. – Mit szeretnél? Mit vegyek?
Elhúztam a számat, hisz oly sok mindent kívántam most ebben a pillanatban.
- Bella, nyugodtan válassz bármit, hisz fontos, hogy a kicsik egészséges ételt kapjanak – szólalt meg Carlisle is.
- Igen, tudom.
Végül egy nagydoboz eperért, szőlőért és cseresznyéért nyúltam. Tovább sétálva még a kosárba került chips, jégkrém, sütik, gumicukrok, narancslevek, túrórudik és joghurtok. Esme különféle húsokat vett, hogy leveseket, pörköltöket és egyéb finomságokat tudjon majd nekem készíteni. Utoljára hagytuk a bébiételeket. Nem tudtok, hogy melyik lesz majd megfelelő, így vettünk mindegyikből egyet. Miután itt is végeztünk kicsit leamortizálva ültem be a kocsiba. S még hátra volt az is, hogy bejelentsük a kicsik megmoccanását is. Azután, hogy beálltunk a garázsba, felsétáltam a nappaliba és helyet foglaltam az egyik kanapén. Körbe néztem és megakadtam a szemem egy tárgyon. Felálltam és közelebb léptem hozzá. Lenyomtam a billentyűt, mire felhangzott az akkord. Edward lépett oda mellém és helyett foglalt a zongora előtt. Én is leültem mellé.
- Akkor érkezett, mikor még vásárolni voltunk – mondta és végig simított a hangszeren.
A szemébe néztem és tudta, hogy mit kérek tőle. A zongorához fordult és lassan játszani kezdte az altatómat. Éreztem, hogy bennem a két csöppség egyszerre rúgott, amint az apjuk játszani kezdett. Elmosolyodtam és boldogan raktam a kezemet a hasamra. Szerelmem is rám pillantott és tudta, hogy újra megmozdultak a pocaklakók. Láttam, hogy a többiek leülnek a nappaliba és mosolyogva, boldogsággal az arcukon figyeltek minket. Néhány perccel később az utolsó akkordok is elhalkultak és szerelmemmel mélyen egymás szemébe néztünk. Megöleltünk egymást, mire újból valamelyikük rúgott egy nagyot. Összemosolyogtunk mindketten. Edwardra néztem és bólintottam egy aprót. Felálltunk, kéz a kézben a többiekhez sétáltunk és szembe fordultunk velük. Kérdőn néztek ránk.
- Van egy bejelenteni valónk – szólalt meg Edward.
- A kis porontyok ma délután megmoccantak és azóta intenzíven mozognak – mondtam.
Mindenki arca egyszerre tükrözött boldogságot.
- Mi is megtapasztalhatjuk? – kérdezte Alice.
Szerelmemmel összemosolyogtunk, helyet foglaltunk egymás mellett és a többiek szó szerint sorba álltak azért, hogy kitapinthassák. Először Esme lépett oda. Finoman odatette a kezét.
- Ő itt Esme nagymami, pocaklakók – mondtam.
Pótanyám arca felderült, mikor meghallotta, hogy beszélek hozzájuk. Persze ők válaszképpen rúgtak egyet. Esme felnevetett és láttam, hogy a sírás kerülgeti örömében. Aztán felállt és átadta a lehetőséget. A családfő következett.
- Ő itt Carlisle nagypapi – szóltam.
Újabb mocorgás jelezte a felismerést. Kobold barátnőm ugrándozott elém. Finoman a hasamra rakta a kezét.
- Ő itt Alice nagynénétek.
A reakció ugyanaz volt. Alice meghatódva adta át a helyét. Rosalie ült le mellém a kanapéra. Óvatosan érintette meg.
- Ő itt Rose nagynénétek.
Rosalie, amint megérezte a mocorgást halk sírásba kezdett ebben az örömteli pillanatban. Nem is ment el, ott maradt mellettem és megfogta az egyik kezemet. Jazz lépett elém. Gyengéden tette oda a kezét.
- Ő itt Jasper nagybácsikátok.
Jazzt teljesen meglepte az izgő-mozgó babák.
- Ez egy fantasztikus érzés – mondta. – Várjatok! Érzek valamit – szólalt meg és mi mindannyian kíváncsian néztünk rá. – Érzem őket. Érzem, hogy boldogok – jelentette ki, mire mindenki boldogan felnevetett.
Em volt az utolsó. Leguggolt elém és nagy mackótenyerét a pocimra rakta.
- Ő itt Emmett nagybácsikátok.
Odabent hirtelen nagy változás történt. Amint Emmett hozzám ért, a kicsik teljesen felélénkülve elkezdtek rugdalni.
- Hűha, nagyon beindultak most! – szólalt meg Em. – Hát, úgy látszik, engem kedvelnek a legjobban – jelentette ki hetykén.
Felnevettem.
- Várd ki a végét, Emmett! Még hátra vagyok én is! – lépett elém szerelmem. Letérdepelt előttem és megérintette a hasamat.
- Ő itt az édesapátok – mondtam büszkén.
Amit ekkor éreztem, azt soha nem fogom elfelejteni. Teljes gőzerőre kapcsoltak és még szabad szemmel is látni lehetett, hogy mit össze-vissza mocorognak. Mindannyian hangosan felnevettünk.
- És, hogy fogják őket hívni? – kérdezte Rose mellettem.
- Hát, még nem nagyon gondolkoztunk el ezen – néztem Edwardra. – De úgy érzem, hogy itt az ideje most már.
A nagy élmény után még egy ideig lent ültünk és beszélgettünk. Közben Esme behozta az epret. Beszélgetés alatt elmajszoltam. Késő este mielőtt elaludtam volna Edwardhoz fordultam.
- Neked már vannak ötleteid? – kérdeztem.
Szerelmem tudta, hogy mire gondolok.
- Még nem nagyon. Mi lenne, ha holnapig mindketten összeírnánk néhány nevet és este együtt, kettesben megbeszélnénk? – dobta fel az ötletet.
- Benne vagyok – bújtam oda hozzá és elaludtam.
Vasárnap reggel Edwardhoz bújva ébredtem, ahol tegnap este elaludtam.
- Jó reggelt! – köszönt.
- Neked is – motyogtam.
Még összebújva pihentünk egy órát, majd kikecmeregtem. Bementem a fürdőbe és belenéztem az egész alakos tükörbe.
- Te Jóságos Isten! – szólaltam meg.
- Mi történt? – nyitott be Edward ijedten.
Ő is meghökkent a látványon először, majd elmosolyodott.
Átölelt és együtt néztünk bele a tükörbe. A hasam legalább 8 cm-t nőtt tegnap óta. Teljesen ledöbbentett. Most már kilehetett venni, hogy ikreket várok.
- Carlisle mondta, hogy számítsak rá, de akkor is – nyögtem, de legbelül boldog voltam.
Szerelmem felkuncogott, majd egy puszit nyomott az arcomra és magamra hagyott. Csodálkozva végeztem el a teendőimet és reggelizni is így mentem le. Persze nem maradt el a döbbenet a többiek részéről is. Mindannyiuk arcán ott volt a türelmetlenség, hogy mikor fognak megszületni a kicsik. Reggeli után Edwarddal elmentünk a kórházba a következő vizsgálatra. Alice-nek tényleg igaza lett egy fiú és egy lány mutogatta magát a monitoron. Mindhárman fülig érő mosollyal figyeltük a mocorgásukat. Minden rendben volt a kicsikkel. A vizsgálat végeztével együtt mentünk haza. Otthon Esmével, Alice-szel és Rosalie-val együtt közösen álltunk neki a gyerekszobának. Míg szerelmem az ágyakat szerelte, addig mi lányok a ruhákat pakolgattuk a gardróbba. A jobb oldali szekrény volt a kislány rész, míg a bal a fiú. Napközben mikor eszembe jutottak néhány ideális nevek elővettem egy cetlit és felírtam rá őket. A délután derekára már teljesen berendezve állt a gyerekszoba. Jasper, Emmett és Carlisle csatlakoztak hozzánk. Együtt csodáltuk azt a helyet, ahol egy új élet kezdődik majd. Este vacsora és fürdés után, kettesben feküdtünk az ágyon Edwarddal. Mindketten arra vártunk, hogy a másik elkezdje a mondanivalóját. Egymásra néztünk és elnevettük magunkat. Kő- papír-olló játékot játszottunk, ahonnan én kerültem ki vesztesen és elvileg szerelmem nem tud olvasni a fejemben. Mosolyogva felsóhajtott és elővettem a kis cetlimet.
- Szóval, kislány neveknek írtam Ameliát és Kathrynt. Te?
- Nicolet, Ashleyt és Zoét.
- Hát, őszintén az első kettő teljesen kiesik nálam, de a Zoé nagyon tetszik. Szép név.
- Igen az. Életet jelent.
- Én a Zoéra szavazok.
- Támogatom a javaslatot – felelte szerelmem és megcsókolt.
- Akkor már csak a fiú maradt. Most te következel! – böktem meg.
Edward felkacagott.
- Nekem Mark és Steve jutott az eszembe.
- Az én kedvenceim Tom, John és Anthony.
- S melyik tetszik az öt közül?
- Igazság szerint az utolsó, Anthony – válaszoltam. – Neked?
- Bella – szólt elhaló hangon szerelmem és meghatódottságot véltem felfedezni a szemében. – Az emberi életemben Edward Anthony Masonnak hívtak.
Szemeim elkerekedtek a hír hallatán. Edward nagyon keveset mesélt az emberi múltjáról, néhány dolgot is harapófogóval tudtam kihúzni belőle vagy a többiektől hallottam ezt-azt.
- Számomra nagy öröm és megtiszteltetés lenne, ha így hívhatnánk a fiúnkat – mondta és magához ölelt.
- Én is ragaszkodok ehhez a névhez – válaszoltam és mélyen a szemébe néztem.
Összemosolyogtunk. Csókot váltottunk és Edward visszabújtam.
- Zoe és Anthony Cullen – szólaltam meg boldogan.
Lentről hangos sikítás hallatszódott Alice részéről. Majd néhány perccel később barátnőm rontott be a szobába és ölelt át minket szorosan.
- Alice – nyögtem mosolyogva. – Nem kapok levegőt.
Barátnőm elengedett és meg egy mély levegőt vettem, majd kifújtam.
- Mi történt? – léptek be a többiek a szobába. Tekintetük Alice és a mi párosunk között járt.
- Gyertek közelebb és foglaljatok helyet – mondtam a többieknek.
A lányok leültek az ágyra, míg a fiúk idegesen álltak az ágy előtt.
- Bella! Ne húzzátok, már az időt majd szétvet a boldogság! – csattant fel Alice.
Mindannyian felnevettünk. Összenéztünk Edwarddal és elmosolyodtunk.
- Megszülettek a nevek – szólaltam meg. – Hosszas beszélgetés…
- Hagyd a rizsát Bella! Nyögjétek már ki! – ripakodott már ránk Emmett is.
- Jó, jó – adtam meg magamat. – A pocaklakókat Zoe és Anthony Cullennek fogják hívni.
Egyszerre derült fel az arcuk.
- Gyönyörű szép nevek! – mondta Esme és mindkettőnket megölelt. – Tudtad, hogy Edward második neve Anthony volt? – pillantott rám.
- Köszönjük. Igen, már tudom.
Mindannyian összemosolyogtunk és boldogan vártuk a nagy napot. Még halkan beszélgettünk a többi nevekről, majd mindenki kivonult magunkra hagytak. Boldogan hajtottam a fejemet álmomra.
Az utolsó hét csendben és nyugalomban telt. A pocakom még péntekig nőtt majd megállt. Hát, volt hasam az biztos. Alice mindig ott volt, hogy lekapjon egy –egy felejthetetlen pillanatot. Vasárnap már nem volt valami jó a közérzetem és fájt a hasam alja is. Persze Carlisle-nak nem mondtam semmit, hisz úgy hittem, hogy ez mind a várandóssággal jár. Hétfőn reggel egyedül ébredtem. Nagy nehezen kimásztam az ágyból és elindultam a fürdőbe. Éreztem, hogy valami folyik a lábamon. Lenéztem és elakadt a lélegzetem is. Az egész szőnyeg már nedves volt. Hirtelen erős fájások törtek rám.
- Edward! – sikítottam.