1. fejezet: Az álom

A sötét szemű, hosszú hajú nő dühösen közeledett felém. A távolság fogyott közöttünk. Megfordultam és futásnak eredtem. Hallottam, ahogy mögöttem gonosz kacajjal futásnak ered. Megbotlottam és elestem. Mellém lépett, megfordított, kivillantotta fehér fogait és rám vetette magát.

- Ne! – sikítottam, az oldalamra fordultam, de elfogyott alólam az ágy és leestem. Egy hideg karban landoltam.
- Jól vagy? – kérdezte egy kedves, ám aggódó hang.
- Igen. Köszönöm Edward. – mondtam, miközben szerelmem leült velem az ágyra. Már lassan három hónapja ugyan az álom.
- Victoria? – kérdezte aggódva Edward.
- Igen. – bújtam oda kedvesemhez.
- Nincs semmi baj. Nem fog bántani. Egyáltalán még a közeledbe se tud férkőzni. Nincs rá esélye sem. Próbálj meg visszaaludni. Szeretlek. –suttogta és egy csókot lehelt a számra és elkezdte dúdolni azt a dalt, amit nekem írt. Újból mély álomba merültem. Edward hajnalban maradt velem. Reggel felébredtem. Ránéztem az órára. Reggel kilenc óra volt és szombat. Szememmel szerelmemet kerestem, de csak egy levelet találtam az ágyam végében. Felvettem, kinyitottam és elkezdtem olvasni Edward gyöngybetűs írását.
„ Jó reggelt, Életem! Ne haragudj, de hajnalban el kellett mennem. Muszáj, vagyok elmenni, vadászni a te érdekedben. Esme otthon van. Ha van, kedved menj át hozzá. S kérlek vigyázz magadra. Ölel: Edward.”
Összehajtottam a levelet és bevánszorogtam a fürdőbe. Lezuhanyoztam. Körém csavartam egy törülközőt és kinyitottam a szekrényemet a szobámban. Elővettem egy farmert, egy kötött pulcsit és felöltöztem. Leszaladtam. Charlie a Tv-t nézte.
- Jó reggelt Bella! Mit tervezel már? – kérdezte hátrafordulva.
- Átmegyek Esméhez. – mondtam és müzlit öntöttem egy tálba.
- Értem. Egy- két kollégámmal elmegyünk horgászni. Holnap jönnénk haza. Nem haragszol, ha itthon hagylak?
- Menj el nyugodtan. Jól elleszek. Érzed csak jól magad!!
- Rendben! Gondolom Edward is itt lesz majd.
- Ühm. – bólogattam két falat között.
- Köszönöm Bells. Te egy angyal vagy. Vigyázz magadra! – felelte.
Észre se vettem, hogy már útra készen áll. Puszit nyomott a homlokomra, elköszönt és kilépett az ajtón. Befejeztem a reggelit, felvettem a kabátomat és magam után bezártam az ajtót. Beültem a furgonomba és elindultam a Cullen rezidencia felé. Könnyen odataláltam már. Benyitottam a házba. Finom illat csapta meg az orromat.
- Bella! – tűnt fel a nappaliban Esme.
- Szia Esme! – köszöntem boldogan és megöleltem. – Mi finomat sütsz? Idáig érezni az illatát.
- Palacsintát. Remélem, szereted.
- Imádom, a kedvencem.
- Ennek örülök. Gyere, kóstold meg.
Elindultunk mindketten a konyhába. Már otthonosan mozogtam náluk. Még most is néha elbűvöl a ház. Olyan kedves, barátságos volt, de nem csak a ház, a benne lakók is. Esmét már anyámnak, Carlislet pedig apámnak tekintettem. Alice volt a legjobb barátnőm, még Jessicánál is jobban kedveltem, szerettem. Jasper még tartotta a távolságot a közelemben, ellenben a fivérével Emmettel, aki szertetett megviccelni és poénkodni. Rosalie is kicsit barátságosabb lett velem. S persze ott volt Edward, akit szerettem. Minden mozdulatomat figyelte és ritkán hagyott magamra. Imádott a közelemben lenni. Megkóstoltam a palacsintát. Finom volt. Még anyám se tudta volna finomabbra csinálni Phoenixben.
- Ez isteni! Nagyon finom! – mondtam miután lenyomtam még három darabot.
Esme csak mosolygott. Beültünk a nappaliba elkezdtünk beszélgetni mindenről, ami csak szóba jött. Nagyot kacagtunk egy- egy történeten.
- Ne haragudj, de meg kell néznem valamit. Addig menj fel nyugodtan Edward szobájába. – állt föl Esme.
- Rendben! – feleltem és elindultam felfelé a lépcsőn.
Beléptem Edward szobájába. Leültem az ágyára, amit csak miattam szereztek be, ha netán ott alszok. Bekapcsoltam a CD lejátszót a távirányítóval. Felcsendült egy 80-as évekbeli lassú szám. Beleszagoltam a levegőbe, ami tele volt Edward illatával. Az ablakhoz léptem és a csendes erdőt figyeltem. Nem sokára mozgásokra lettem figyelmes. Gyorsan közeledtek az erdőben. Felcsillant a szemem. Biztos Edwardék jönnek. De ahogy jobban megfigyeltem a közeledőket rájöttem, hogy a Cullnék nem így szokta közlekedni. Félelem lett úrrá rajtam. Eltávolodtam az ablaktól és a lépcső felé indultam el.
- Bella? –kiáltott fel Esme.
- Itt vagyok fent! – mondtam lefelé jövet.
- Gyere, menjünk be a konyhába. – felelte a hangjában félelem bujkált.
- Mi az? Mi történt? – követtem a konyhába.
- Még nem tudom Bella. Mintha valami közeledne felénk. Felhívom Carlislet, hátha itt vannak a közelben. – indult el a telefonért, mikor az előszobából üvegcsörömpölés hallatszódott. Esme egy pillanat alatt előttem termet védő pozícióban. Halk morgás tört fel a torkából.
- Bármi történik Bella, maradj mögöttem és próbáld megvédeni magadat. Nem szeretném, hogyha bármi bajod esne. Edward nem örülne neki.
Hirtelen négy-öt férfi lépett be a konyhába. Morogtak és támadó állásba helyezkedtek el. Ideges volta és féltem. Azt kívántam bárcsak itt lenne Edward mellettem. Aztán eszembe jutottak Esme szavai. A félelmet bátorság váltotta fel. Két férfitámadásba lendült, rávetették magukat Esmére és lefogták.
- Esme! – kiáltottam mire két másik vámpír letepert a földre.
Majd belépett még egy személy. Felnéztem rá.
- Victoria..- rebegtem.
- Nah végre. Azt hittem már sosem érem meg ezt a pillanatot. – mondta és intett a két vámpírnak, akik felrángattak. A nő közelebb lépett és mélyen a szemembe nézett. Megborzongtam. Dühöt, haragot és kárörvendést láttam a szemében.
- Induljunk! – adta ki a parancsot a többi vámpírnak.
-Esme! – kiáltottam, ahogy kifelé vittek a házból. Mire észbe kaptam már az erdő közepén találtam magamat még több vámpírral.
Eközben Edwardéknál…

Hirtelen Alice megtorpant. Minden szempár rászegeződött.
- Mi a baj Alice? – kérdezte Jasper lágyan a lány kezét fogva.
- Láttam valamit.
- Mit?
- Bella…- suttogta. Hirtelen ott termett Edward is és feszülten figyelt. – Az erdőben van. Több vámpírral együtt. – szólt újra és felnézett Edwardra. – Ott van az a nő is.
- Victoria… - suttogta a fiú és futásnak eredt. A többiek követték. Tíz percen belül a háznál voltak. Beléptek.
- Esme! – kiáltotta Carlisle.
- Itt vagyok. – lépett elő a konyhából, a falnak támaszkodva. Mindenki odarohant. Leültették. Nagyon rossz bőrben volt. Egy- két helyen vérzett és kék- lila foltok éktelenkedtek a bőrén.
- Hol van Bella? – kérdezte idegesen Edward.
- Ne haragudj Edward. Próbáltam megvédeni, de túl erőben voltak. A semmiből tűntek. Elvitték.
- Rosalie te itt maradsz Esmével. Mi meg megkeressük Bellát. – szólt Carlisle és végig nézett a család többi tagján. Megfordultak s már el is tűntek.

Közben Belláéknál…

- Oly régóta vártam ezt a pillanatot. Most megbosszulom James halálát. Te fogsz mindenért felelni. – s közelebb lépett hozzám.
Körül néztem. Mindenhol vicsorgó fogak villantak rám. Nem volt hova futnom. Szembe fordultam a nővel, akivel három hónapja álmodtam. Úgy döntöttem, küzdeni fogok bármeddig is tartson. Belenéztem a vörös szempárba bátran. A nő elindult felém lassú léptekkel. Felvettem egy támadási pozíciót, de mire bármit is tehettem volna, már a levegőben lógta, Victoria a nyakamnál fogva tartott. Levegő után kapkodtam. Fuldokoltam. Körülöttünk a vámpírok felmorogtak.
- Ígérem fiúk a tiétek lesz, de először, hadd öljem meg én. Utána azt csináltok vele, amit akartok.
Azzal eldobott, én pedig nyirkos földön landoltam. Sajgott a fejem és az összes porcikám. Victoria mellém lépett, megfordított, kivillantotta fogsorát, mint az álmomban és rám vetette magát. Az utolsó csapásra készült, mikor valaki hirtelen leszakította rólam. Lassan felültem. Szédültem.
- Jól vagy Bella? – termett mellettem a semmiből Alice és Jasper.
- Igen. – feleltem.
Óvatosan felsegítettek. Körül néztem. Tőlem nem messze állt Carlisle és Emmett. Távolabb megpillantottam Edwardot, ahogy harcolt Victoriával. Végül egymástól tíz méterrel megálltak egymással szemben. Victoria körül nézett. Rám vetette izzó vörös tekintetét. Összeroskadtam újból. A félelem futkosott rajtam. Remegtem. Alice óvóan átölelt. Végül a nő belátta, hogy nem győzhet, túl erőben voltunk. Hangosan felmordult és eltűnt a szemünk elől. A többi vámpírnak is nyoma veszett. Hirtelen ott termett mellettem Edward és szorosan ölelt.
- Bella? Jól vagy?- kérdezte aggódva.
- Igen. – néztem fel az arany szempárba. Szerelmem megcsókolt.
- Gyere. Menjünk haza! –mondta és felvett a karjaiba.
Lassan elindult a ház felé a többiekkel együtt, akik boldogan követtek minket. A többire már nem emlékszem, mert elaludtam szerelmem karjaiban.
Másnap ébredtem fel Edward ágyában. Körül néztem. Az égy végében Esme ült csendesen és engem figyelt.
- Jó reggelt Bella! – köszönt halkan.
- Esme! Jól Vagy? – kérdeztem felülve, hangomban aggodalom csendült.
- Igen. Jól vagyok. Annyira sajnálom a történteket. – mondta és még közelebb lépett hozzám.
- Nincs semmi baj. Nem a te hibád. Jól vagyok, nincs semmi bajom.
- Köszönöm. – mondta meghatódva és átölelt.
- Én köszönöm, hogy mellettem voltál és védelmeztél.
- Ez csak természetes.
Egymásra mosolyogtunk. Az ajtóra pillantottam, ahol az egész Cullen család figyelt mosolyogva. Majd közelebb jöttek és leültek a nagy francia ágyra. Egy ideig bent voltak és mindent elmeséltek, ami tegnap történt. Mindenkijobbulást kívánt, kivonultak a szobából maguk után becsukva az ajtót. Edwardra néztem, aki az ablaknál állt és a tájat figyelte. Teljesen elmerült a gondolataiban. Kimásztam az ágyból és hátulról megöleltem. Megfordult és még szorosabban ölelt.
- Azt hittem, hogy elveszítelek. - suttogta a hajamba.
- De látod, itt vagyok! – mosolyogtam rá. - S nincs semmi bajom.
- Igen, látom. Hála Alicenek. Ha ő nem látja meg. Ki tudja mi tört…
- Csss! – mondtam és befogtam a száját a kezemmel. – Ne gondolj ilyesmire. Megtörtént és kész. Az a múlt és most jelen van.
Lefejtette kezemet a szájáról, magához húzott és megcsókolt, úgy ahogy még sosem.