11. fejezet: Váratlan vendégek

A hosszú ünnepek után azonnal bele vettem magamat a tanulásba, hisz az érettségi időpontja egyre jobban közeledett. Vagy nálunk tanultam Edwarddal vagy Aliceszel, vagy a Cullen házban. Egy csomó tétel volt és az időpont egyre jobban közeledett. Szemeim előtt csak az érettségi lebegett. Nem egyszer volt úgy, hogy Edward távozott a házból apám szeme láttára, aztán nem sokkal később pedig a szobámban folytattuk a tanulást. A suliban is egyre feszültebb lett a légkör a végzősök körében.
A hétvégéim mindig változóan teltek el. Hol tanultam, vásároltam, segítettem, beszélgettem vagy akár pihentem.
Péntek reggel hamar felébredtem a szobámban. Csiga lassúsággal fürödtem le, mostam fogat, majd fogyasztottam el a reggelimet. Elmosogattam, felvettem a táskámat és kiléptem a házból. Megpillantottam Alicet és Jaspert, ahogy az ezüst Volvónak támaszkodnak és beszélgetnek. Elmosolyodtam és elindultam feléjük.
- Jó reggelt - köszöntem.
- Neked is - válaszoltak egyszerre rám nézve, arcukon mosollyal.
- Indulhatunk? - kérdezte Alice.
- Persze - azzal beszálltunk a kocsiba.
Barátnőm még vezetés közben sem tudta, abba hagyni a csevegést. Mikor kiszálltunk a kocsiból a sulinál és csatlakozott hozzánk Rosie is, még akkor is járt a szája. Úgy látszik barátnőmnek egész hétvégén be nem áll majd a szája. Kezdtem kicsit félni a dologtól, a végén majd megőrjít. Mosolyogva hallgattam a fecsegését. Rose már a szemét forgatta testvére locsogásán, mire én magamba fojtottam a feltörő nevetésemet. Elindultunk az iskola felé. Mindenki arrébb húzódott, mikor közeledtünk. Már megszoktam ezt a jelenséget. Barátaim elfogadták már, hogy a Cullenekhez tartozok már. Angela ugyan úgy viselkedett velem, mint régen. Jessica sokat változott a szilveszteri buli óta. Féltékenységet és egy kis irigységet véltem felfedezni a szemeiben és a szavaiban, mert nekem jutott a legszebb és legjobb pasi a suliból.
Az iskola falai egy csomó helyen már ki volt plakátozva a végzősök bálja plakátjaival. A bál március utolsó napján lesz, aztán utána megkezdődik az érettségi.
Külön váltunk, mindenki ment a saját órájára. Nekem biológia volt az első. Leraktam a cuccaimat és unalmas tekintettel helyet foglaltam. A mellettem lévő üres helyre néztem és felsóhajtottam. Edward és Emmett ma nem jöttek suliba, mert elmentek együtt vadászni. De nem szomorodtam el, emiatt a délelőtt miatt, hisz az egész hétvégémet Edwarddal és a többiekkel fogom tölteni, s nemsokára pedig az örök időig az összes percet.
Felnéztem az órára, ami nagyon lassan haladt. A tollal játszottam, míg a tanár magyarázott. Aztán hirtelen csak azt vettem észre, hogy kicsöngettek. Összeszedtem a cuccaimat és elindultam a következő órám, ami matek volt.
Hirtelen az idő elkezdett rohanni, s mire észbe kaptam már az ebédlőben ültem Jasperékkel együtt és a hétvégéről beszélgettünk, hogy valami programot kéne találni. Végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy a szabadban töltjük az időt. Alice megjósolta, hogy száraz, ám felhős időnk lesz. Mindannyian elfogadtuk az ötletet. Megszólalt a csengő és mi elindultunk a mai utolsó óráinkra.
Miután kicsöngettek, elindultam a folyóson a kijárat felé. Sétálás közben csatlakozott hozzám Rosalie, Jasper és végül Alice.
- Bella jössz velem? - kérdezte Rose.
- Persze.
A parkolóban ketté váltunk. Beszálltam barátnőm kocsijába, mire ő indított és már úton is voltunk. Belenéztem a visszapillantó tükörbe és láttam, hogy Alicék mögöttünk jönnek. Kiértünk a lakott övezetről és hallottam, ahogy a Volvo motorja felpörög és Alice mellénk ér. Biccentett egyet Rosei felé, aki vette a célzást. Egyszerre váltottak sebességet és tapostak bele a gázba. A két kocsi fej, fej mellett haladt. Elmosolyodtam. Kezdtem megszeretni a száguldozást mostanság. Rosalie újból sebességet váltott, s lehagyta az ezüst autót. Hirtelen befordultunk a földes útra, majd nem sokkal később lefékeztünk. Hangosan felnevettünk és összecsaptuk a kezünket. Végül befutottak Alicék is. Kiszálltunk a kocsiból. Legjobb barátnőm sértődött képet vágott, majd kinyújtotta a nyelvét. Erre mindannyian elnevettük magunkat hangosan. Elindultunk a lépcsőn fölfelé. Megpillantottam a nyitót, bejárati ajtót és a bentről kiszűrődő zongora hangokat. A Cullenek lemaradtak, mire én kérdőn néztem rájuk.
- Most magadra hagyunk. Majd később találkozunk - felelte Alice és rám kacsintott.
Mire újból odanéztem, már nem volt egyikőjük sem. Megint felcsendült egy-egy akkord. Elmosolyodtam és beléptem a házba. Megpillantottam Edwardot, aki a zongoránál ült és egy új számot írt. Finom és halk léptekkel elindultam felé. Majd leültem mellé. Ő nem nézett rám, csak elmosolyodott. Ránéztem az ujjaira, amik szép lassan táncoltak a zongora billentyűin. Becsuktam a szememet és csendben figyeltem az új, ám nyugtató, kellemes dallamra. A zene egyre jobban lassult, majd a végén elcsendesült. A szobában még az utolsó akkordok visszahangzottak. Kinyitottam a szememet és szép lassan Edwardra emeltem.
- Ez.....gyönyörű szép - szólaltam meg csendesen.
- Köszönöm. Vadászat közben találtam ki az új dallamot, amit a te hiányod ihletet meg - felelte mosolyra húzva a száját.
- Eljátszod nekem újból? - kérdeztem.
- Persze - azzal újból elkezdte játszani a számot, de most az elejéről.
Szerelmem lehunyt szemekkel játszott a zongorán, átadva magát a zenének. Észrevettem, hogy közben a többiek is hangtalanul csatlakoznak hozzánk. Leültek a nappaliban és ők is elmerültek a zenében. A dal lassan a végéhez ért, de szerelmem belekezdett egy másik, ismertebb dalba, az altatómba. Az új családom a zongora köré gyűlt. Alice leült mellém a maradék kis helyre. Emmett és Rosalie a zongorának dőltek és kitekintettek az ablakon. Jasper kedvese mögé lépett és kezét a vállára helyezte. Carlisle és Esme a zongora orránál álltak egymást ölelve és közben gyermekeiket figyelték. Szemükből büszkeség és szeretet sugárzott. Ez volt az a dal, amit mindenki szeretet és talán ez volt is, ami még jobban összehozta a családot, mikor megismertem őket, majd csatlakoztam hozzájuk. Ez a délután egy csodás emlék maradt mindannyiunk elméjében.
Másnap, szombaton tíz körül nyílt ki a szemem. Megfordultam és szorosan szerelmemhez bújtam.
- Jó reggelt - köszönt vidáman.
- Neked is - mormogtam bele a pólójába.
- Van valami programod vagy terved a mai napra? - kérdezte.
- A lányokkal úgy egyeztünk meg, hogy ma a szabadban töltjük az időt. Nem szóltak a többiek? - húztam fel a szemöldökömet.
- Nem, de sebaj, meseszerű ötletnek tűnik - puszilta meg a homlokomat.
- Mindjárt jövök - csókoltam meg és kisurrantam a fürdőbe. Vettem egy frissít fürdőt, majd kimásztam egy szál törülközőben tiszta ruhákért a szobába. Ruha keresés közben Edward mögém lépett és finom csókokkal halmozta el a nyakamat. Megfordultam és szenvedélyesen megcsókoltam. Erre Ő felkapott az ölébe és a szekrényhez nyomott. Halk kopogtatás törte meg a csodálatos pillanatot gyorsan előkaptam néhány ruhát és visszarohantam a fürdőbe.
- Szabad! - szólt szerelmem, mikor már a fürdőszobában voltam.
- Bella fölébredt már? - hallottam meg Rose hangját a szobából.
- Persze - válaszoltam kilépve teljes öltözékben.
- Rendben. Mi már készen vagyunk. Mindent kipakoltunk már az udvarra.
- Akkor mire várunk még? - csaptam össze a kezemet.
Mindhárman elmosolyodtunk és elindultunk a lépcsőn lefelé. Kiértünk az udvarra. Az idő megfelelő volt. Nem volt hideg, de meleg se és az eső sem esett, de el volt borulva, mint mindig. Emmett és Jasper kihozták a CD lejátszót és felraktak valami pörgős számot, hogy beinduljon az élet. A fiúk neki álltak rögbi labdát dobálni egymásnak. Mi lányok frízbiztünk. Nagyon jó volt a hangulat. Eldobtam a frízbit Esmének, de hirtelen egy fehér folt jelent meg és elkapta mielőtt még célba érhetett volna. Végül megpillantottam Emmettet fülig érő mosollyal az arcán.
- Hé Emmett!! Útban vagy és amúgy is Esmének ment! - kiáltottam oda neki. - Add oda neki, vagy nekem!
- Ha kell, vegyétek el! - kiáltotta vissza.
Rosalie azonnal neki esett, de párja gyorsabb volt, így barátnőm üres kézzel huppant le a földre. Aztán Alice tűnt fel hirtelen, kikapta fivére kezéből a frízbit és eldobta Rosienak. De mire barátnőm elpasszolhatta volna, Edward kikapta a kezéből és elfutott. Szerelmem nem messze tőlem, háttal megállt. Kaptam az alkalmon, mögé settenkedtem. Hála az égnek, teljesen elmerült a többiek mozgásával és gondolatával, így elfeledkezett rólam. Hirtelen megcsókoltam a nyakát, amitől teljesen kővé dermedt , mire én meg kikaptam a kezéből a játékszert és tovább dobtam Alicenek, aki el is kapta. Szerelmem pajkosan felmorgott, megfordult és felkapott a vállára. Elkezdtem hangosan sikítani, de közben nevettem is.
- Nah milyen a kilátás hölgyem? - kérdezte Edward nevetve.
- Fantasztikusan- nevettem el magamat.
Barátnőm termett előttünk a semmiből a kezében a fényképezőgéppel, ami elvillant. Szerelmem az ölébe vett és elindult egy pokróc felé, ami a fűre volt terítve és roskadozott egy csomó ennivalótól, s italtól. Hirtelen hangosan morgott egyet a gyomrom.
- Egyél kedvesem, éhes vagy- szólt szelíden szerelmem és lerakott a pokrócra.
Homlokon csókolt és visszament a többiekhez játszani. Alice barátnőm leült mellém és csendben figyelte, ahogy boldogan fogyasztok el egy fürt szőlőt és még sok más egyéb finomságot. Kezébe vett ő is egy szem szőlőt és elkezdte az ujjai között görgetni. Aztán egyre több szemet fogott a kezébe és elkezdte dobálni a levegőbe. Végül már tíz szemet pörgetett körbe körbe. Tátott szájjal figyeltem a mutatványt. Hirtelen barátnőm megmerevedett és az összes szem a földre hullott. Azonnal mellette termettem és a vállát simogattam.
- Mit látsz Alice? - kérdeztem, hisz tudtam jól, hogy látomása van.
Éreztem egy erősebb fuvallatot, felnéztem és mindenki aggódó szemekkel figyelt minket.
- Jönnek.
- Kik? - kérdezte Jasper gyengéden.
- A Volturi.
Mindenki egymásra nézett.
- Miért? - tette fel a kérdést Carlisle.
Barátnőm rám emelte a tekintetét.
- Bella miatt.
Minden szempár rám szegeződött.
- Mikor érkeznek? - hallatszódott a következő kérdés.
- Néhány percen belül. Maximum tíz perc múlva.
Edward felhúzott, már indulni akart, de Carlisle szava megállította.
- Nincs elég idő fiam. Ha kell az életünk árán is megvédünk titeket. Várjuk meg, hogy mit akarnak. Lehet, hogy békés szándékkal jönnek.
Az idő gyorsan pergett. Hirtelen mindenki az erdő felé fordult. Megfogtam Edward kezét és felnéztem rá. Szemeiben félelem, erő, féltés, bátorság és a szerelem jelei látszódtak.
A félelem ott bujkált az összes porcikámban. Féltem, hogy elveszítem az új családomat és főleg Edwardot. S akkor megláttam a fák közül kilépő embereket, vagyis vámpírokat. Egyre közelebb értek, majd tisztes távolságban megálltak. Szemük vérvörös volt. Megijedtem és erősen megszorítottam szerelemem kezét.
- Jó újra látni Carlisle barátom - szólalt meg a középső vámpír.
- Téged is Aro. Minek köszönhetjük a látogatásotokat? - kérdezte Carlisle, hangjában tisztelet csengett.
- Az a hír jutott el hozzánk, hogy emberlány tudomására jutott a titkunk. S amint látom igazak is a hírek - emelte rám a tekintetét.
Megborzongtam.
- Igazak a hírek barátom.
- Hisz ismeritek a törvényt! - kiáltott fel morogva a második vámpír.
- Persze.
- Akkor meg? - ordított a harmadik is mérgesen.
- Nyugalom Caius és Marcus - csitította a vámpírokat Aro.
- Kérlek, Carlisle régi jó barátom, meséld el a történetet.
- Természetesen - felelte a családfő. - Edward fiam egy évvel ezelőtt megismerkedett Bellával, akibe szerelmes lett. Titkunkra hamar rájött, de nem árulta el senkinek. Szerelmük szorosabb lett, még én se láttam ennél erősebb kötödést egy másik ember iránt. Később a fiam feleségül vette.
Erre Caius és Marcus felmorogtak, mire Aro leintette őket.
- Folytasd - szólította fel Carlislet.
- Néhány hónappal ezelőtt volt az esküvő. Titkunkra azóta se derült fény. Szeretjük a lányt, ahogy ő is minket. Dióhéjban ennyi a történet.
- Ismeritek a törvényt. Ha egy ember a titkunkat megtudja, ő neki is vámpírrá kell változnia vagy megkel halnia. S ha ti akadályozni akarjátok ti is meghaltok. Rajtatok áll a döntés.
- Vámpír leszek - léptem ki a sorból.
Mindenki rám nézett.
- Egyébként is azzá szeretnék válni - találtam meg a hangomat.
- Rendben lányom. Akkor talán már most is....
- Nem!! Kiáltott közbe Edward. - Nem most. Még túl feltűnő lenne.
- Akkor mikor?
- Nem tudom. Még kell egy kis idő - válaszolta higgadtabban szerelmem.
- Jól van. Akkor majd visszajövünk később. Ezzel megadva a lehetőséget, hogy ti változtassátok át, ám ha, meglátogatunk titeket és Bella nem vámpír mindannyian meghaltok - hangzott el az ítélet.
- Elfogadjuk az ajánlatot - szólalt meg pótapám.
- Akkor mi megyünk is. Örültem, hogy találkoztunk Carlisle - azzal sarkon fordultak és eltűntek az erdő mélyében.
Edward szembe fordult velem.
- Jól vagy? - kérdezte az arcomat megsimogatva.
- Igen - rebegtem.
- Nyugalom. Nincs semmi baj - ölelt magához.
- Tudom. Edward, mikor? - tettem fel a kérdést.
Megmerevedett.
- Nem tudom. Ezt a többiekkel is meg kell beszélni. Este összehívunk egy kupaktanácsot.
- Rendben.
Még néhány percig álltunk egymást ölelve, míg el nem kezdett csöpörögni az eső. Berohantunk a házba. Mindenki a nappaliban ült.
- Edward beszélnünk kell - szólalt meg Carlisle. - Kérlek, foglaljatok helyet.
Leültünk és csendben hallgattunk.
- Mint ti is hallottátok, kaptunk egy kis időt s azt a lehetőséget, hogy mi tegyük meg és ne ők.
Edward szóra nyitott a száját, de apja a szavába vágott.
- Tudom Edward mennyire ellenzed, de nincs más lehetőség és mint hallottad Bella is elfogadja a feltételt.
- De van más lehetőség is. Felvesszük a harcot a Volturi ellen és küzdünk.
- Nem Edward, nem. Ezt felejtsd el. Nem lenne semmi értelme - szóltam bele. - Nem akarom, hogy valaki megsérüljön vagy akár meghaljon. Veled és a családoddal szeretnék lenni örökre.
- S mi lesz a te családoddal és a barátaiddal? - kérdezte keserűen.
- Meglesznek. Charlienak ott van Katy, anyunak pedig Phil. Ti vagytok a legjobb barátaim. Rajtatokon kívül nincs senki. Angelával se vagyunk nagyon közeli barátok.
- De..
- Nincs semmi de. Szeretlek és nem akarlak elveszíteni soha - feleltem és könnyek a szemembe.
- Én is szeretlek Bella. Rendben elfogadom a válaszodat, de kérlek engedd meg, hogy én tegyem meg - csókolta meg a tenyeremet.
- Természetesen. Én is úgy terveztem, hogy te tedd majd meg.
- Most már csak az a kérdés, hogy mikor? - tette fel a nagy kérdést Carlisle.
- Az érettségi után. Nem akarom az időt húzni vele.
- Rendben. Akkor ezt megbeszéltük.
A szobára mélységes csend telepedett. Senki nem tudott megszólalni. Mindenki az eseményeket elemezgette. A hasam korgása törte meg a csendet. Erre mindenki elmosolyodott.
- Gyere Bella, készítek valami finom ételt a számodra - mozdult meg Esme.
Megmozdultam én is és azzal visszatért az élet a szobába. Carlisle elvonult a dolgozószobájába, a többiek pedig társalogni kezdtek a történtekről. Mire visszatértem a nappaliba étkezés után, már vidámabb volt a hangulat. A többiek kártyáztak és közben hangosan vitatkoztak. Szerelmem mögé léptem és meglestem az ő kártyáit. Végig néztem a társaságon. Mindenki elfogadta a kialakult helyzetet, senkinek nem volt ellenvetése. Edward szemében láttam még a fájdalom néhány jeleit, de egy idő után azok is eltűntek. A játék folytatódott. Végül Alice és Edward maradtak játékban. Mikor már két órája végezni akartak Edward felsóhajtott.
- Döntetlen, kis húgom.
- De hát még egyikőtök sem nyert! - kiáltottam fel.
- Egy hamar nem is fogunk - nevette el magát barátnőm. - Edward látja a gondolataimat, én meg a jövőt, avagy a lépéseit.
- Értem már - mosolyodtam el én is.
Estre hamar elaludtam, nem beszélgettünk Edwarddal.
'- Már csak néhány nap és megváltozik az életem' - gondoltam és elnyomott az álom.