3.fejezet: Újabb problémák....

Hétfő reggel Edward cirógatva keltegetett. Nagyot nyújtóztam. A szekrényhez léptem és az új ruháim közt kutakodtam. Úgy döntötten, hogy ugyan úgy fogok felöltözni, mint ahogy tegnap, csak most egy világosabb színű ruhát vettem elő. Elismerően néztem végig magamon.
- Bella! Indulnunk kell! Gyere! - szólt fel Edward.
- Megyek! - azzal felkaptam az új táskámat, és szaladtam is lefele.
Elköszöntem Esmétől, és siettem a kocsihoz. Edward elakadt lélegzettel nézte végig, ahogy a kocsihoz sétálok.
- Nagyon jól nézel ki! - mondta felocsúdva.
- Kösz. Mehetünk? - azzal beültem a kocsiba.
A többiek másik kocsival mentek.
A sulihoz érve, már Jessica várt rám a parkolóban. Elköszöntem Edwardtól, és hozzá sétáltam.
- Szia Jess!
- Bella, fantasztikusan nézel ki! – képedt el.
- Köszi. Most vettem.
- Aha. Na és milyen volt a hétvégéd?
- Klassz. Edwárdéknál töltöttem az egészet, és még egy hetet fogok náluk tölteni.
- Komolyan? Látom nagyon belezúgtál.
Erre én csak elpirultam és bólogattam. Becsöngettek. Mindenkinek tetszett az új külsőm. Alig vártam a biológia órát és az ebédszünetet, hogy újra lássam a Cullenéket, főleg Edwardot. Már hivatalosan is az ő asztaluknál ültem ebédnél.
Mikor vége lett az összes órámnak, a parkoló felé vettem az irányt, ahol Jacovbbal futottam össze.
- Szia Bella! Csinos vagy ebben a ruhában.
- Kösz Jacob. Hogy-hogy te itt?
- Kerestelek otthon, de nem találtam senkit, ezért hát, eljöttem ide.
- Charlie elutazott egy hétre egy másik megyébe, én pedig átköltöztem ideiglenesen Edwárdékhoz.
A fiú arca elkomorodott.
- Te meg a Cullen fiú?
- Igen, és amúgy meg Edwárdnak hívják. Szia Jacob. - köszöntem el dühösen és a Volvo felé indultam.
De a fiú elkapta a kezemet, és visszarántott.
- Nem a te társaságod! Veszélyesek. Nem tudod, hogy mik ők.
- Eressz el.- sziszegtem.
- A saját érdekedben, szakíts a Cullen fiúval!
- Jacob erssz el! Én szeretem Edwardot és tudom, hogy ő mi.
- Bella! - szólt egy hang.
Jacob eleresztett és hátrébb lépett. Cullenék léptek mögém.
- Minden rendben? - kérdezte Rosalie.
- Persze. Menjünk. megfordultam és szembe találtam magamat Edwarddal.
Szeme fekete volt a dühtől. Ránézett a karomra. Ahol Jacob megfogott piros volt a kezem. Gyorsan lehúztam a ruha ujját.
- Gyere menjünk. Nincs semmi baj. - mondtam és megfogtam a kezét és a kocsi felé húztam.
Edward még egy ideig mérgesen nézett ez indián fiúra, majd megfordult, átölelt és így sétáltunk a kocsi felé. Csöndben utaztunk hazáig. Edward azonnal magamra hagyott, amint beléptünk a házba. Én Esmével beszélgettem egy ideig, majd felsétáltam a szobába. Edward az ágyon ült és a padlót fixírozta. A kezét minden másodpercben ökölbe szorította. Becsuktam az ajtót, leültem elé a földre és megfogtam a kezét.
- Mi a baj? - kérdeztem halkan.
- Az a fiú. Már az agyamra megy. Állandóan rád gondol. Ma meg, ahogy megszorította a kezedet, megtudtam volna ölni.
- Nincs semmi baj. Oké? Ne foglalkozz vele! - mondtam neki és meg simogattam az arcát.
Rám nézett és láttam, hogy a szeme megint felveszi azt az ragyogó arany színt. Felemelt a földről, az ölébe ültetett és átölelt.
- Szeretlek. - suttogta a fülembe.
- Én is. - nevettem fel, hisz csikizett a lehelete.
Teltek-múltak a napok. Charlie telefonált, kérdezte, hogy vagyok, és hogyan érzem magamat. Negyed órát beszélgettünk.
Csütörtök este Esmével a konyhában pudingot csináltunk, közben főzési tanácsokat osztottunk meg egymással. Mikor kész lett a finomság, megkóstoltam. Istenire sikeredett. Miután telenyomtam magamat, úgy döntöttünk, hogy beülünk a nappaliba társalogni. Mindig volt miről beszélgetni. Belépve a helységbe megtorpantam. Ugyanis számomra ismeretlen emberek vagyis vámpírok ültek. Carlisle felállt.
- Esme, emlékszel Oliverre és a családjára?
- Persze. -felelte és köszönt mindenkinek.
Edward mellém lépett és a kanapé felé húzott óvatosan.
- Bella, szeretném bemutatni egy régi barátomat, Olivert. A felesége Sara: az idősebbik fiú, Mark: a fiatalabbik pedig Michael.
- Jó napot! - üdvözöltem őket illedelmesen.
- Ő nem...? - kérdezte Michael.
- De igen. A családunk legújabb tagja és egyben Edward barátnője. -felelte Carlisle le se tagadva, hogy ember volnék. Hangjában, mintha büszkeség csengett volna.
Közben leültem és szerelmem kezét szorongattam. Ő nyugtatólak rám nézett. Hálásan mosolyogtam vissza rá. Az idősebb srác Mark, elég sokszor emelte rám a tekintetét és akár több ideig is figyelt.
- Gyertek, körbe vezetünk titeket a birtokon. Sara téged a lányok a házban körbe vezetnek, mi pedig a fiúknak mutatjuk meg a birtok többi részét. Bella, te maradj csak nyugodtan.
- Rendben. - válaszoltam.
Edwarddal egy gyors csókot váltottunk és lassan elcsendesült a szoba. Visszasétáltam a konyhába, vizet öntöttem magamnak. Ivás közben kinéztem az ablakon és megláttam a fiúkat. Carlisle ment elől és körbe-körbe mutogatott. Kiszúrtam, hogy eggyel kevesebben vannak, mint ahogy elindultak. Az idősebbik fiú, Mark hiányzott. Mindegy. Nem foglalkoztam vele. Szedtem egy újabb adag pudingot magamnak, és azt kezdtem el majszolgatni. Megfordultam és megláttam az ajtóban álló Markot.
- Hello. - köszöntem.
Ő csak biccentett felém. Belenéztem azokba a sötét szempárba. Álltam a tekintetét. Éreztem, hogy kezd fájni a fejem. A fájdalom egyre jobban erősödött. A fejemhez kaptam és levertem a poharat, ami nagy csörömpöléssel összetört. Összeroskadtam a földön és nyöszörögtem. Felnéztem a srácra, akinek csúfos mosoly ült ki az arcára.
Carlislék is meghallották a csörömpölést.
- Hol van Mark? - kérdezte Emmett.
Mindenki körbenézett. Edward arcára ijedtség ült ki. Lassan a többiek is megérezték Bella vérének az illatát. Szempillantás alatt a konyhában termettek.
- Mark! Mit csinálsz? Azonnal hagyd abba! - dörrent rá az apja.
A fiú levette rólam a tekintetét és dühösen nézett Oliverre. Szerelmem hozzám futott, felsegített és felültetett a pultra.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva, és az arcomat simogatta.
A bal karom vérzett és szaporábban vettem a levegőt. A lányok is most toppantak be a konyhába. Alice rohant oda hozzám.
- Mi történt? - kérdezte feldúltan.
- Ne haragudj Carlisle. A fiam azzal a képességgel rendelkezik, hogy erős agyhullámokat tud küldeni mások felé, ezzel fejfájást, majd ájulást tud okozni. Mi ütött beléd, Mark?
Ellenségesen nézett az apjára, majd a jelenlévőkre.
- Pár napja találkoztam egy nővel, aki nagy jutalmat ajánlott, ha ezt a lányt, azzal rám mutatott- elviszem neki élve.
Edward keze ökölbe szorult.
- Hogy merészelted? - szólalt meg Sara.
- Nem mindegy? Victoria nagy jutalmat ajánlott, ezért a lányért. Nézzétek meg, ez csak egy ember. Nem ér semmit.
Edward felmorgott a hallottakon. Carlisle nagyot mondóan ránézett. Szerelmem visszahúzódott hozzám.
- Bocsáss meg Carlisle a történtekért. Mi most elmegyünk. Csak tisztelni tudlak titeket azért, hogy így viselkedtek az emberekkel. Bella, szeretnék a fiam nevében is bocsánatot kérni.
Pillanatok alatt távoztak a házból. Carlisle ellátta a sebemet, míg a lányok feltakarították a szilánkokat. Amint kész lettem, Edward óvatosan a karjába vett és felvitt a szobába. Maga mögött becsukta az ajtót és finoman letett az ágyra. Arcomon az ijedtség és a félelem jelei látszódtak. Csendben ültünk egy ideig szembe egymással. Hirtelen megöleltem szerelmemet és zokogásba törtem ki.
- Mikor lesz már ennek vége? - sírtam bele a pólójába.
- Csss! Bella, ne sírj! - még közelebb húzott magához. - Minden rendben lesz.
Sokáig ültünk így, a könnyek az arcomon folytak végig egymás után. Nem tudom meddig sírtam Edward vállán, mert egy idő után elnyomott az álom. Teljesen kimerültem a történtek után.